A vizsgált szektor kapcsán inkább azt mondhatjuk, hogy a marketing korábbi csíráit a jóléti állam elsorvasztotta, és még ma is sokkal nehezebb a marketingszakemberek helyzete ebben a szférában, mint a nonprofit szervezetek körében. Az a tény, hogy a világon mindenütt részben állami irányítás alá kerültek a közszolgáltató szervezetek, rányomja a bélyegét arra is, hogy mekkora a mozgásterük, mennyire hozhatnak önálló döntéseket. Míg régen a magániskolák megtehették azt, hogy kínálatukat kedvük szerint módosítsák, az orvosok cégéreket használhattak, addig ma ezek a döntések korlátok közé szorítottak. Amíg a nonprofitoknál korábban is felfedezhető volt a marketingszemlélet, addig kevésbé mondható ez el a közszolgáltatásokról. Ezeket az állampolgár „kapja”, és vagy fizet érte, vagy nem, de többnyire a költségeknél alacsonyabb áron jut hozzá. Éppen ezért sokáig ezek a szervezetek egyáltalán nem foglalkoztak azzal, hogy célcsoportjaik vannak, hogy tevékenységüket nemcsak a fenntartó, hanem az igénybe vevő is értékeli, és azzal sem, hogy erőfeszítéseket tegyenek kínálatuk fejlesztésére, vagy akár a célközönség informálására (Deés 2002). Mára ez a helyzet megváltozott. A világon mindenütt tudatosabbá váltak a társadalom tagjai, és a közpénzekből finanszírozott tevékenységekkel kapcsolatban is megjelennek elvárásaik. A közfigyelem, a társadalmi felelősség a költségvetési szektort is arra készteti, hogy amilyen mértékben ez lehetséges, alkalmazza a marketingszemléletet. Amennyiben különbséget kívánunk tenni a közhatalmi költségvetési szervek (igazságszolgáltatás, számvevőszék stb.) és a közszolgáltatási költségvetési szervek (egészségügy, oktatás, közművelődés stb.) marketingje között, akkor egy dolog mindenképpen hangsúlyozandó: a közhatalmi szervek függése a fenntartótól sokkal nagyobb, mint a közszolgáltatásoké, és ez rányomja a bélyegét a marketing lehetőségekre is. Nem véletlen, hogy miközben az egészségügyi (kórházmarketing), az oktatási (felsőoktatási marketing) és a közművelődési (színházi, múzeumi) marketing jelentős külföldi és hazai szakirodalmi háttérrel bír, addig a közhatalmi szervezetekről ugyanez nem mondható el. Andreasen és Kotler (2008) pl. a nonprofit marketing körébe sorolva a közszolgáltatásokat sokat foglalkoznak az egészségüggyel, de szinte alig érintik a közhatalmi szervezetek marketingjét. Sem a külföldi, sem a hazai marketingirodalom nem bővelkedik a közhatalmak marketingtevékenységeit elemző tanulmányokban, így e fejezetben inkább csak az egészségügyi és felsőoktatási marketinggel kapcsolatban használunk releváns szakirodalmakat, a közművelődési marketing ugyanis olyan speciális területeken jelenik meg, amelyek részletes elemzésére nincs mód. A tisztánlátást az is nehezíti, hogy más felfogásban az oktatás is a kultúra része, szektorális megközelítésben azonban ezek a marketingtevékenységek külön válnak, és valljuk be, van is némi különbség az oktatási és a színházi marketing között.