Hardi Tamás

Duna-stratégia és területi fejlődés

A folyó lehetséges szerepe a régió területi fejlődésében


A dunai hajózás

A folyó hajózásáról szóló emlékek az antik korba nyúlnak vissza. A Római Birodalom határa, a limes dunai szakaszának megszállása Tiberius császár uralkodása (Kr. u. 14–37) alatt vette kezdetét. A két dunai provincia, Pannonia és Noricum területén, a folyó jobb partján katonai útvonalat építettek ki. Trajanus császár (Kr. u. 98–117), aki a birodalom talán legnagyobb területi bővítését hajtotta végre, átkelt a folyón, s mint köztudott, meghódította Dácia provinciát. Ez a tette mindenképpen a folyó hajózásához is kell, hogy kötődjön, hiszen csapatait át kellett szállítani a folyón, majd utánpótlásukat is biztosítania kellett. Az előbbi célt szolgálta a folyón megépített fahíd, amelynek maradványai még ma is fellelhetők. Másrészt a Vaskapu térségében vontató utat építetett a hajózás biztosítása érdekében (ez ma már nem látható, a vaskapui duzzasztás miatt). Traianus szerepe a Dunán méltán válhatott híressé a korban. A dicsőségét hirdető oszlopon is látható egy folyami hajó. A légiók ellátása általában jelentős hajóforgalmat feltételez mind Pannóniában, mind a folyó alsóbb szakaszain. Vontató utakat kellett kialakítaniuk és fenntartaniuk, Belgrád és Palánka között az ún. Gospodin sziklasorba vágták az utat, s fa ácsolattal egészítették ki (Hámori 1999).

Duna-stratégia és területi fejlődés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 806 4

Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.

Berczik Árpád

az MTA rendes tagja

MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet

Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója. Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi, történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás, terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet. Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja, milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.

Rechnitzer János

a Széchenyi István Egyetem professzora

a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/hardi-duna-strategia-es-teruleti-fejlodes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave