Hardi Tamás

Duna-stratégia és területi fejlődés

A folyó lehetséges szerepe a régió területi fejlődésében


A Duna mint vízi út jellemzői

A Duna hajózható szakasza Ulmnál kezdődik, 2588 km-re a Szulinánál található torkolattól. Az Ulm és Kelheim közötti szakasz csak a 250 tonnánál kisebb hajók számára járható, tehát elsősorban turisztikai hajózásra használható. Kelheim és a torkolat közötti 2414 km az a szakasz, amely a nemzetközi szállítás célját szolgálja. Ezt általában három fő szakaszra bontjuk (5.4. táblázat). A Duna több szakasza csatornázott, ott, ahol a rendkívül alacsony vagy magas vízállást gátak és egyéb építmények ellensúlyozzák, így stabil és kényelmes hajózási paramétereket (vízmélység és szélesség) biztosítanak az év nagy részében. A szabadon áramló folyószakaszok paraméterei széles határok között változnak. Az egyes szakaszok jellemzőit a 5.3. ábra és a 5.5. táblázat mutatja be.

Duna-stratégia és területi fejlődés

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 806 4

Nem sokkal azután, hogy Magyarország EU-elnökségének utolsó napjaiban, 2011. júniusában az Európai Unió Duna Stratégiáját deklarálták, felmerült az igény a Stratégia eredeti akcióterének lényeges mértékű kiterjesztésére, amely végül az Európai Duna Régió Stratégia kibővített elnevezéssel teljesedett ki. Ez a valamennyi part menti államot érintő törekvés egyértelműen aktuális, valós igényeket ölel fel, amelyeknek kielégítése azonban - a részes országok gazdasági és társadalmi struktúrájának különbözőségeit tekintve - kivételes felelősséget és multidiszciplináris felkészültséget igénylő feladat. A szerző tudományos-szakmai körökben ismert és elismert, széles körű felkészültsége, felelősségtudata, rendszerező képessége, szakszerű és világos nyelvezete hivatottá teszi őt arra, hogy a Stratégia hátterét illetően e nagy vállalkozás részesei számára lehetőséget nyújtson a szükséges tájékozódásra.

Berczik Árpád

az MTA rendes tagja

MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet

Az elkövetkező években a Duna lehet a kelet-közép-európai térség fejlődési övezetének generálója. Hardi Tamás hosszú évek óta kutatja a Duna-térséget, annak gazdasági, társadalmi, történelmi és közösségépítési folyamatait. Az elemzéseit számos, a Duna mentén tett utazás, terepmunka, szakmai együttműködés mélyítette el, így a leírtak mögött hely-, táj-, szervezetés emberismeret húzódik meg, ami még hitelesebbé teszi ezt a kiváló tudományos művet. Ajánlom a könyvet azok figyelmébe, akik tudni szeretnék, hogy mi volt a Duna-térség múltja, milyen sajátosságokat rejt a jelen, és mi várható a jövőben.

Rechnitzer János

a Széchenyi István Egyetem professzora

a Magyar Regionális Tudományi Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/hardi-duna-strategia-es-teruleti-fejlodes//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave