A kilencvenes évek közepétől kibontakozott kedvező folyamatokat, amit a 15. ábra is érzékeltet, a 2007/2008-ban megérkező újabb világgazdasági vihar elsöpörte. E helyzetben ugyanakkor, a még mindig igen jelentős súlyú államháztartási részarány már önmagában véve is sokkal hatékonyabb automatikus védelmet és mérséklőerőt jelenthetett, mint a hetvenes években, s különösen, mint az 1929/1933-as válságnál. Egyben a legtöbb országban készen állt a kormányzati intézményrendszer a diszkrecionális válságellenes beavatkozásra. Ennek terhei azonban sokkal magasabb bázisra rakódnak rá, mint harmadévszázada, a hetvenes évek elején. Az állam nagy súlya, az automatikus stabilizátorok, a jelentős diszkrecionális intézkedéscsomagok számottevően mérsékelték a recessziót, s talán már egy moderált növekedés is várható 2010/2011-ben. Bár a kibocsátási rés még 2011-ben is kétszer akkora lesz, mint a második világháború utáni másik nagy recesszióban, 1982–1983-ban (World Bank, 2010, 4). Az állam oldaláról azonban, a hetvenes évekhez hasonlóan, nagyon nagy ára volt a válságkezelésnek, ahogy ezt a 14. és 15. ábrán jól láthatjuk. Az államháztartás kiadásainak GDP-hez viszonyított súlya ugrásszerűen megnőtt, akárcsak a deficitek, s tartós veszélyt jelez az államadósságok második világháború utáni legmagasabb szintre való emelkedése. Ez utóbbi lesz várhatóan a legsúlyosabb probléma a következő időszakban. És ez még csak az első egy-két év tapasztalata. Az előrejelzések és becslések jelentős része, beleértve az OECD itt használt 2011-es adatait is, a tanulmányban elemzett évtizedek tapasztalatai alapján túl optimistának tűnik.