Gelei Andrea (szerk.)

Logisztikai döntések

Fókuszban a disztribúció


Bevezetés

A vállalatok készletgazdálkodásának célja, hogy az értékteremtő, benne logisztikai folyamatok zavartalanságát a gazdaságosság követelményeit is figyelembe véve biztosítsa. Mint azt a 7. fejezetben is kiemeltük az előrejelzés alapú működési modellben, ez a feladat komoly kihívás elé állítja a logisztika tervezőit, hiszen a folyamatokat az előre nem ismert, várható kereslet irányítja. A várható kereslet – számítsuk is azt bármilyen módszer, kereslet-előrejelzés és/vagy DRP segítségével – mindig hordoz magában bizonytalanságot. A magas kiszolgálási színvonal biztosítása ezért a vállalatnál felhalmozott és rendelkezésre álló készletszint növelésének irányában hat. Nem mindegy azonban, mekkora ez a bizonytalanság kezelése érdekében tartott készletmennyiség. Már csak azért sem, mert a vállalatoknál felhalmozott készlet lekötött, a megtérülési folyamatból időlegesen kivont tőkét jelent. A készletek csökkentésére való törekvés ezért logikus következménye a vállalati gazdálkodással szemben támasztott pénzügyi követelményeknek. Az optimális készletszint meghatározása és menedzselése tehát koránt sem egyszerű feladat. Fejezetünkben a készletgazdálkodás néhány alaptételének ismertetését követően azokra a stratégiai döntésekre koncentrálunk, melyek a gazdálkodás bizonytalanságainak kezeléséhez nyújtanak segítséget a logisztikai menedzserek számára. Számos döntési probléma és a hozzájuk tartozó módszertan tárgyalásával foglalkozunk: a megfelelő készletezési mechanizmus kiválasztásának problémájával, a rendelési tételnagyság meghatározásával, a készletek ABC-elemzésével, valamint a keresleti bizonytalanságból eredő üzleti kockázat csökkentésére alkalmas biztonsági készletszintek számításával. Fejezetünk célja, hogy módszertani segítséget nyújtsunk a logisztika döntéshozói számára ahhoz, hogy a végső fogyasztói kereslet kiszolgálását magas színvonalon támogató készletgazdálkodási rendszert dolgozzanak ki.

Logisztikai döntések

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 808 8

Hiánypótló szakkönyvet tart a kezében az olvasó egy gyorsan fejlődő szakterületről, a disztribúciós logisztikáról. Különösen aktuálissá teszi a művet, hogy a stratégiai, az irányítási döntésekre, ezek szakmai megalapozására helyezi a hangsúlyt. Végső soron tehát a versenyképesség javítására, a gyors ütemben átrendeződő világgazdaság e meghatározó tényezőjére. Jól szerkesztett szakmai munkáról van szó, mely az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos esettanulmány és interaktív háttéranyag segítségével teszi a könyvet változatossá és alkalmazhatóvá annak tudásanyagát. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulmányaikat folytatók számára jól használható, értékes mű született.

Radó András

vezérigazgató-helyettes

Richter Gedeon Nyrt.

A könyv kiválóan szemlélteti, hogy a disztribúciós logisztika mikor nő túl egyszerű kiszolgáló funkcióján, és mikor válik igazi stratégiai szereplővé. Elolvasása azzal az előnnyel is jár, hogy közben modern üzleti szemlélet épül fel bennünk, a sok példán keresztül pedig jobban megismerhetjük a gazdaság szereplőit.

Vörös József

az MTA levelező tagja

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-logisztikai-dontesek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave