Gelei Andrea (szerk.)

Logisztikai döntések

Fókuszban a disztribúció


Végső fogyasztók igényeinek és szegmenseinek meghatározása

Mint minden marketingdöntésnek, az értékesítési döntésnek is a vevői preferenciák megismerése adja az alapját. Ez még abban az esetben is igaz, ha a gyártó közvetlenül nem értékesít vevőinek (akár üzleti, akár fogyasztói piacról legyen is szó), hanem például csak a nagykereskedőn keresztül kapcsolódik hozzájuk. Ebben az esetben is fontos, hogy megértse, vevői milyen szükségletekkel rendelkeznek, hiszen a nagykereskedő kereslete csupán származtatott kereslet, amelynek eredete a végső fogyasztók kereslete. A vállalat értékesítési döntése tehát csak akkor lehet megalapozott, ha nemcsak a vele közvetlenül kapcsolatban álló nagykereskedőktől származó információk alapján dönt, hanem a végső fogyasztók keresletének megismerése és megértése alapján. Ennek számszerű meghatározásáról szólt a 6. fejezet. A vevői igényeknek nemcsak mennyiségi, hanem minőségi ismeretére is szükség van, hiszen a vevői igények megismerése teremti meg az alapot a vevői szegmensek létrehozásához, ami jelen esetben nem a hagyományos szegmentációs eljárást jelenti –, hiszen nem a végső fogyasztók termékkel kapcsolatos preferenciái alapján történik –, hanem a termékhez való hozzájutással kapcsolatos preferenciáik alapján csoportosítjuk őket. Ebben az esetben tehát nem az a kérdés, hogy milyen típusú terméket szeretnének, hanem hogy a termékhez való hozzájutással kapcsolatosan milyen igényeik vannak. Ezeket az igényeket a következő módon csoportosíthatjuk (Bucklin, 1966):

Logisztikai döntések

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 808 8

Hiánypótló szakkönyvet tart a kezében az olvasó egy gyorsan fejlődő szakterületről, a disztribúciós logisztikáról. Különösen aktuálissá teszi a művet, hogy a stratégiai, az irányítási döntésekre, ezek szakmai megalapozására helyezi a hangsúlyt. Végső soron tehát a versenyképesség javítására, a gyors ütemben átrendeződő világgazdaság e meghatározó tényezőjére. Jól szerkesztett szakmai munkáról van szó, mely az átfogó elméleti és gyakorlati ismeretek mellett számos esettanulmány és interaktív háttéranyag segítségével teszi a könyvet változatossá és alkalmazhatóvá annak tudásanyagát. Mind a gyakorlati szakemberek, mind a tanulmányaikat folytatók számára jól használható, értékes mű született.

Radó András

vezérigazgató-helyettes

Richter Gedeon Nyrt.

A könyv kiválóan szemlélteti, hogy a disztribúciós logisztika mikor nő túl egyszerű kiszolgáló funkcióján, és mikor válik igazi stratégiai szereplővé. Elolvasása azzal az előnnyel is jár, hogy közben modern üzleti szemlélet épül fel bennünk, a sok példán keresztül pedig jobban megismerhetjük a gazdaság szereplőit.

Vörös József

az MTA levelező tagja

tanszékvezető egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-logisztikai-dontesek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave