Bod Péter Ákos

Nem szokványos gazdaságpolitikák

Évtizedek óta


Miért nem elég a verseny szimulálása?

Ezzel azonban az időben túlságosan előrefutottunk. Térjünk vissza a máig érvényes kérdésnek a vizsgálatára: miért nem hozta meg a várt sikert a Nyugaton és a hazai szakmában jól fogadott „szocialista piacgazdaság”. Megalkotói – nyilván elfogultan – a külső körülmények, a belpolitikai viszonyok romlásával vagy a sorozatos gazdaságpolitikai hibázással érveltek a konstrukció életképessége mellett, míg az eggyel későbbi generáció, amely már működés közben látta a „mechanizmust”, talán objektívebben tekinthetett annak szervi bajaira. Az 1980-as években a visszatérő stabilizációs és megszorító (restrikciós) intézkedések okainak és következményeinek elemzésében két olyan tényező mutatkozott meg, amely magyarázatul szolgált az alkalmazott gazdaságpolitika tartós eredménytelenségére: az egyik a gazdaság nagyfokú monopolizáltsága, a másik a működőképes pénzügyi közvetítőrendszer hiánya.

Nem szokványos gazdaságpolitikák

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 834 7

Hogy is jutottunk ide? És hova vezet mindez? - Aligha van időszerűbb és gyakoribb kérdés, amivel a válságot követő, a bevett közgazdasági közelítésekkel szembeni külön útját hangoztató - vagy éppen csak gyakorló - európai gazdaságpolitikák elemzői akarva-akaratlanul is szembesülnek. E kötetben a részt vevő megfigyelő történeti és elméleti mérlegen értékeli az elmúlt évtizedek magyar teljesítményét, izgalmas együtt gondolkodásra és néha kemény vitára is invitálva a való élet kérdéseire érzékeny olvasók széles körét.

Csaba László akadémikus

Bod Péter Ákos fél százados távlatba helyezve mutatja be a hazai „nem szokványos gazdaságpolitikák” máig tartó kacskaringóit. Meggyőzően rögzíti: az utolérési kényszer erősíti a külön út keresését, de növeli a tévút esélyét is. Gazdasági siker és sikertelenség dolgában végül az emberi tőke dönt. Tisztelettel ajánlom az olvasók figyelmébe megfontolt következtetéseit.

Tölgyessy Péter

Hivatkozás: https://mersz.hu/bod-nem-szokvanyos-gazdasagpolitikak//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave