Muraközy László (szerk.)

Minden Egész eltörött

Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben


Akik rontottak

A rontók között is meglehetősen színes a kép. A fejlett nyugati tömb országai közül két állam is ide tartozik, ám megítélésük jelentősen eltér egymástól. Finnország pozícióvesztése több szempontból is viszonylagos. Egyrészről a főkomponens-elemzés segítségével felállított rangsor alapján stabilan tartja a 2002. évben mért kormányzási minőséget. Másrészről Finnország pozíciórontása inkább Svájc és Dánia javulásának tudható be. Harmadrészről az első három helyezett ország egymáshoz viszonyított értékei gyakorlatilag megegyeznek egymással, vagyis – ahogyan arra korábban már utaltunk – egy hármas holtverseny alakult ki az élen. Nagy-Britannia esete mindazonáltal elgondolkodtató, hiszen a kormányzati hatékonyság, a gazdasági szabadság és még inkább a korrupció dimenziókban is jelentős a visszaesés, ami nyilván magyarázatot igényel.

Minden Egész eltörött

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 772 2

Könyvünk az Akadémiai Nívódíjas Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatnak immár a hatodik kötete. A kötet szerzői komparatív közelítésben elemzik Magyarország növekedési lehetőségeit, annak európai feltételrendszerét. Mint az Útteremtés és útfüggőség válságos környezetben alcím is utal rá, olyan pályát kell találnunk, amely - tanulva a sikeres nemzetközi tapasztalatokból - szakít a lemaradást konzerváló és erősítő magyar gyakorlattal.

Szerzők:

BENCZES ISTVÁN a Budapesti Corvinus Egyetem Világgazdasági Tanszékének habilitált egyetemi docense, junior príma- és Káldor-díjas közgazdász.

CSABA LÁSZLÓ akadémikus, egyetemi tanár. Írásai 20 országban jelentek meg. Több mint 200 tudományos közlemény szerzője.

GYŐRFFY DÓRA a Pázmány Péter Katolikus Egyetem habilitált egyetemi docense. Tanulmányait a Harvard Egyetemen és a Közép-európai Egyetemen végezte.

JANKOVICS LÁSZLÓ az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete gazdasági attaséja. Rendszeresen publikál a fiskális és monetáris politika kérdéseiben.

MURAKÖZY LÁSZLÓ a debreceni Közgazdaságtudományi Kar alapítója, 2000 és 2004 között első dékánja. A Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozat szervezője.

PALÓCZ ÉVA a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója. Az ELTE Politológiai Intézet óraadó tanára. A Magyar Közgazdasági Társaság alelnöke.

REZESSY GERGELY tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. A Budapest Corvinus Egyetemen doktorandusz és óraadó tanár.

TÖRÖK ÁDÁM az MTA rendes tagja, egyetemi tanár. Tagja az MTA elnökségének. Eddig hat könyve és több mint 150 folyóiratcikke jelent meg.

VERES ANITA az MTA-PE Regionális Innovációs és Fejlődéstani Hálózati Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa, PhD-jelölt.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-minden-egesz-eltorott//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave