A monetáris politikai eszköztár használatának esetleges beszűkülése (a jegybanki autonómia csorbulása) azonban nem jelenti egyszersmind az aktív gazdaságpolitika teljes korlátozását. A korábbiakban már említettük, hogy különféle vám- és nem vámjellegű intézkedésekkel vagy hatósági előírásokkal, szabályozással a kormány érvényesítheti akaratát a gazdasági szereplők körében. Egy ezeknél általánosabb és rendkívül széles körben használt eszköz a költségvetési politika, amelyet elvben nem korlátoz a fent megismert „lehetetlen szentháromság”-ból fakadó döntési dilemma. Feltételezve a tőke szabad áramlását és rögzített árfolyamrendszer használatát, a költségvetési politika azzal a céllal kezdhet expanzióba, hogy fokozva az aggregált keresletet, növeli a kibocsátást. Ismert, hogy a fiskális expanzió azonban nemcsak a kibocsátást, hanem a kamatlábat is emeli, különösen akkor, ha a gazdaságban nincsenek vagy nem megfelelő mennyiségben vannak kihasználatlan kapacitások. Ha viszont a kamatláb nő, akkor a hazai valutának erősödnie kell, hiszen a magasabb kamatláb tőkebeáramlást indukál. Rögzített árfolyamrendszerben azonban ez nem történhet meg, valamiképpen gyengíteni kell ilyen helyzetben a valutát. A gyengítést ebben a helyzetben maga az autonómiájától megfosztott jegybank fogja biztosítani. A monetáris hatóság ugyanis a pénzkínálat növelésével leszoríthatja a hazai kamatlábat a külföldi kamatok szintjére, és ekképpen megakadályozhatja a valuta mesterséges felértékelődését.