Muraközy László (szerk.)

Földobott kő?

Tények és tendenciák a 21. században


A háromszög négyszögesítése: az Európai Központi Bank és a válság

Monetáris unió hiányában a kimentésben természetesen jelentős szerepet vállalhatnának a központi bankok is. A GMU-ban azonban nem léteznek nemzeti jegybankok, azaz elvben nem létezik olyan végső hitelező, amely a likviditási problémák enyhítését vállalhatná. Az egyik alapvető és az eurózóna jövőbeli működését is meghatározó kérdés a válság kapcsán ezért az, hogy az EKB betöltheti-e (illetve be kell, hogy töltse-e) a végső hitelező intézményét, felvállalhatja-e a likviditási válságok – legalább részleges – kezelését a pénzmennyiség növelésén keresztül úgy, ahogy azt például az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed teszi. Az EKB szerepének megítélését illetően jelenleg két ellentétes álláspont fogalmazható meg. Az egyik szerint az EKB feladata a pénzstabilitás biztosítása, és mint ilyen, nem vállalhat felelősséget az egyes tagállamokban tapasztalható problémák kezelésében – még akkor sem, ha ez a fertőzés veszélyét is magában hordozza. Ehelyett folyamatosan elemzéseket készít és felszólítja az érintetteket, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a válság elhárítása és a továbbterjedés elkerülése érdekében – ami jelenleg gyakorlatilag a fiskális megszorítással azonos. Ez utóbbi azonban látható széles körű társadalmi ellenállást vált ki, ezért politikailag nehezen vagy egyáltalán nem vállalható.

Földobott kő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 841 5

Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal soroza tának immár az ötödik kötete. A sorozat 2011¬ben Akadémiai Nívódíjban részesült. Az első könyv, Fecseg a felszín és hallgat a mély címmel, azt vizsgálta, hogyan siklott ki a magyar rendszerváltás sokat ígérő folyamata a kétezres évek elejére. A második kötet A jelen a jövő múltja címmel előre tekintett, a lehetséges utakat, pályákat kereste és vázolta fel, illetve az előrehaladást gátló „csapdákat", elkerülendő zsákutcákat elemezte. A harmadik kötet Válságban és válság nélkül címmel a nemzetközi pénzügyi vihar körülményeit is mérlegelve jelezte, hogy Magyarország tovább sodródik az európai főáramlattól való lemaradás felé. A negyedik könyv, 20 év múlva. Vissza a jövőbe címmel, az elmúlt két évtized tanulságai alapján, az előttünk álló lehetőségeket és követendő irányokat elemezte.

Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-foldobott-ko//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave