Benczes István, Kutasi Gábor

Költségvetési pénzügyek

Hiány, államadósság és fenntarthatóság


A Stabilitási és Növekedési Egyezmény reformja

Az egységes valuta által létrehozott monetáris övezet árstabilitási célkitűzése a költségvetési politikát bizonyos értelemben alárendelt helyzetbe hozta, mert csak így tudta biztosítani a költségvetési politika legalább részleges depolitizálását. Ennek ellenére az egységes valuta első öt évének tapasztalatai azt mutatták, hogy a Stabilitási és Növekedési Egyezmény eredeti formájában nem volt képes hatékonyan korlátozni a költségvetési lazítás mozgásterét. A legnagyobb támadási felület az eltérő tagállami inflációs rátákból adódott (Bofinger 2003), ami azonban az alapító nyugati tagállamok esetében nem volt igazolható (Csaba 2006b). Ezen túlmenően kifogásként merült fel az is, hogy az SNE nem tesz különbséget „jó” és „rossz” deficit között (Buiter és Grafe 2004). Az SNE eredeti verziója tehát elsősorban a formai követelményekre koncentrált, ahelyett, hogy a (változó) gazdasági körülményekre reagált volna – úgymint az állami beruházási szükségletek, az államháztartási finanszírozási rendszerek strukturális reformjának költsége, vagy a hosszú távú költségvetési megbízhatóság szempontjai. Kritikaként merült fel így az is, hogy a kiigazítást azonnali végrehajtással követelte meg az Egyezmény – függetlenül az aktuális gazdasági helyzettől, és az államadóssággal kapcsolatos elvárás sem volt egyértelműen meghatározva.285

Költségvetési pénzügyek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 842 2

Az olvasó igen alapos munkát vehet kézbe a jelen egyik kulcsfontosságú problémahalmazáról: az állami költségvetések terjedelméről, a hiányról és az adósságról, annak finanszírozásáról és a választott megoldások társadalmi következményeiről. A szerzők nagy tényanyagra, gazdag szakirodalmi ismeretanyagra, széles nemzetközi kitekintésre alapozzák következtetéseiket, melyek remélhetően eljutnak azokhoz a döntéshozókhoz, akik e problémahalmaz részei.

Bod Péter Ákos, egyetemi tanár

Ez az átfogó és korszerű állampénzügyi szakkönyv végigvezeti az olvasót a hagyományos, alapvető makrogazdasági eszközöktől a modern politikai gazdaságtani ismeretekig. Nemcsak alapfokú és mester szintű egyetemi képzésre alkalmas, de hasznos a gazdaságpolitikai elemzők és döntéshozók számára is, sőt - a nemzetközi és hazai szakirodalomból nyújtott alapos áttekintése révén - elsőrendű referenciaanyag lehet a kutatásban.

Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke

Mindig tisztelem és irigylem azokat a közgazdász kollégákat, akik egyszerűen és közérthetően tudnak a legbonyolultabb problémákról, összefüggésekről írni és beszélni, meggyőzni. A költségvetési pénzügyekről szóló könyvet azonban nemcsak a magabiztos tudást olvasmányosan kitáró könyvélményért érdemes kézbe venni, hanem sokszínű, új és gazdag ismeretanyagáért is. Forgatása minden bizonnnyal segít megérteni, hogy mindnyájunk számára miért olyan fontos és valójában mit is jelent a fejlődés fenntarthatósága.

Kovács Árpád, egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/kutasi-benczes-koltsegvetesi-penzugyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave