Benczes István, Kutasi Gábor

Költségvetési pénzügyek

Hiány, államadósság és fenntarthatóság


Bevezetés

Az előző fejezetek a költségvetési politika különféle szabályok és intézményesített eljárások általi korlátozásának módszereit mutatták be, illetve azok hatásosságát értékelték. A fiskális politikai beavatkozások szabályok általi korlátozása már az 1990-es évek legelején megfigyelhető volt és fokozatosan teret nyert a világ fejlett és felzárkózó országaiban. (Emlékezzünk: 2009-ben 80 ország használt valamilyen szabályt – Kumar et al. 2009.) Népszerűségüket – hasonlóan a korábban a monetáris politikában foganatosított szabályokhoz, majd intézményi függetlenséghez – elsősorban az magyarázta, hogy használatukkal lehetővé vált az önérdekkövető és a társadalmi jólétet veszélyeztető diszkrecionális politika megzabolázása. A szabályok – ahogy korábban érveltünk – voltaképpen depolitizálták a költségvetési politikát. Népszerűségük töretlennek is bizonyult egészen a 2008 tavaszán, az USA-ban kirobbant, majd világméretűvé vált válság térnyeréséig. A válságra adott válaszok, amelyek alapvetően az aggregált kereslet mesterséges élénkítésére – így a pénz olcsóvá tételére és a fiskális kiadások felfuttatására – koncentráltak, jó időre zárójelbe tették az országok nagy részében a szabálykövető gazdaságpolitikát. Míg jó időkben hatásosnak bizonyultak a szabályok a politikai döntéshozók mozgásterének beszűkítésére, rossz időkben a fellendülés gátjaivá váltak. Az érintett országok szinte kivétel nélkül kezdtek el hivatkozni a különféle könnyítési záradékokra, vagy ilyenek híján egyszerűen átléptek a szabályok jelentette korlátozásokon.

Költségvetési pénzügyek

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 842 2

Az olvasó igen alapos munkát vehet kézbe a jelen egyik kulcsfontosságú problémahalmazáról: az állami költségvetések terjedelméről, a hiányról és az adósságról, annak finanszírozásáról és a választott megoldások társadalmi következményeiről. A szerzők nagy tényanyagra, gazdag szakirodalmi ismeretanyagra, széles nemzetközi kitekintésre alapozzák következtetéseiket, melyek remélhetően eljutnak azokhoz a döntéshozókhoz, akik e problémahalmaz részei.

Bod Péter Ákos, egyetemi tanár

Ez az átfogó és korszerű állampénzügyi szakkönyv végigvezeti az olvasót a hagyományos, alapvető makrogazdasági eszközöktől a modern politikai gazdaságtani ismeretekig. Nemcsak alapfokú és mester szintű egyetemi képzésre alkalmas, de hasznos a gazdaságpolitikai elemzők és döntéshozók számára is, sőt - a nemzetközi és hazai szakirodalomból nyújtott alapos áttekintése révén - elsőrendű referenciaanyag lehet a kutatásban.

Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke

Mindig tisztelem és irigylem azokat a közgazdász kollégákat, akik egyszerűen és közérthetően tudnak a legbonyolultabb problémákról, összefüggésekről írni és beszélni, meggyőzni. A költségvetési pénzügyekről szóló könyvet azonban nemcsak a magabiztos tudást olvasmányosan kitáró könyvélményért érdemes kézbe venni, hanem sokszínű, új és gazdag ismeretanyagáért is. Forgatása minden bizonnnyal segít megérteni, hogy mindnyájunk számára miért olyan fontos és valójában mit is jelent a fejlődés fenntarthatósága.

Kovács Árpád, egyetemi tanár, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke

Hivatkozás: https://mersz.hu/kutasi-benczes-koltsegvetesi-penzugyek//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave