Az előbbiek alapján megállapítható, hogy a költségvetési fenntarthatóságot gyakorlati szempontból úgy lehet legegyszerűbben értelmezni, hogy a pénzügyi kormányzat igazodik az állam költségvetési korlátjához, és a jövőre nézve tartja magát a bevételek és kiadások egyensúlyához, lehetőség szerint elkerülve az államadósság állományának növekedését. Természetesen felmerül a kérdés: milyen tényezők alapján állítható, hogy a költségvetés fenntartható pályán halad? Legegyszerűbb megközelítésben nyilván a bevételek és a kiadások egymáshoz viszonyított aránya határozza meg, hogy az adósságállomány növekedik-e. Említésre került továbbá, hogy a múltban felhalmozott adósságállomány egyértelműen meghatározza a (jelenben) fizetendő kamattartozások nagyságát. A fenntarthatóságot azonban – a gazdaságpolitika szempontjából nézve – külső, a gazdasági környezetből eredő tényezők is befolyásolják. Ilyennek tekinthető különösképpen a gazdasági növekedés üteme és a reálkamatláb nagysága. A gazdaság növekedési üteme előrevetíti az adóbevételek lehetséges növekedési ütemét. A gyors termelésnövekedés következtében például a vállalkozások által fizetett nyereségadó is bővül, vagy a hazai fogyasztás visszaesésével a forgalmi és hozzáadott érték típusú adónemek esetében bevételkiesés várható. A reálkamatláb mértéke is meghatározó abban, hogy milyen drágán jut külső forrásokhoz az államháztartás, azaz mekkora hozamot kell fizetni az államadósságot megtestesítő állampapírokra. A kamatprémiumban megjelenik a visszafizeté ahol si kockázat, és más ország-kockázati elem is. A nominális jegybanki alapkamat szintjét a gyakorlatban sok esetben az határozza meg, hogy a jegybank milyen kamatszint mellett látja elérhetőnek a kitűzött inflációs célját. Az infláció tényleges alakulása pedig visszavezethető a fogyasztás alakulására, a valutaárfolyam alakulására és a kormányzati túlfogyasztás, azaz a költségvetési hiány kialakulására is. Mindezen tényezők együttesen alakítják egy ország fenntarthatóságát. Felhasználva ezen tényezőket, Fatás et al. (2003) és de Grauwe (2000) alapján az adósságállomány változásáról a következőket írhatjuk fel: