Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Meghatározó kínai érdekek a nemzetközi szerepvállalás tekintetében

Ideális esetben a nemzeti érdekek eszméje áll egy adott állam külpolitikájának552 központjában. Ez természetesen meghatározza az állam nemzetközi szerepvállalását, különösen az olyan potenciállal rendelkező országok esetében, ahol a „vállalás” képessége adott, mint amilyen Kína (ahol nincsenek relatív méret-, illetve nemzetközi jelentőségbeli korlátok). Amennyiben tehát a vizsgálódó tisztában van kínai nemzeti érdeekkel, akkor jóval könnyebben nyerhet betekintést a kínai nemzetközi kapcsolatokba, és értheti meg természetüket.553 Ebből kifolyólag a jelen fejezetben a kínai érdekekre fókuszálunk, melyeket öt – a kínai nemzetközi kapcsolatokkal és a nemzetközi renddel foglalkozó hivatalos álláspont szerinti – elv mentén tárunk fel.554

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave