Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Tézisek

A Szovjetunió felbomlását követő, lassan elmúló két évtizedben az Egyesült Államok lényegében a bipolaritás korából ismert politikáját folytatta, némi módosítással: a világ államait megváltozott szereplőkkel ugyan, de továbbra is „jókra” és „rosszakra” osztotta, amelyek változatlanul kérlelhetetlen harcot folytatnak egymással. A jók táborát természetesen maga az USA vezette, míg a rosszak csoportjához tartozó államok köre időről-időre változott. Egy időben a „gonosz tengelyéhez” tartozott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság, amely ma már nem számít a „terrorizmust hivatalosan támogató államnak”, G. W. Bush kormányzata ugyanis 2008 vége felé törölte Phenjant a terrorista államok listájáról, miközben sem a KNDK-beli emberi jogok, sem az észak-koreai nukleáris program ügyében nem következett be érdemi változás. Ennek ékes bizonysága, hogy az ún. hatoldalú tárgyalások egy helyben topognak.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave