Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Kína

A kínai külpolitika fő törekvése 2009. elején a „harmonikus világrend” kialakítása, mely törekvés természetes folyománya a „harmonikus társadalom” meghirdetett belpolitikai céljának. Harmonikus világrend alatt a kínai vezetés olyan, többközpontú nemzetközi rendszert ért, amely megfelelő körülményeket biztosít ahhoz, hogy Kína három évtizede tartó nagy léptékű gazdasági fejlődése folytatódhasson, azt számottevő nemzetközi konfliktusok ne hátráltassák, s Kína mindegyik nagyhatalmi erőközponttal kiegyensúlyozott viszony fenntartására legyen képes. Ez a törekvés – az általánosságok szintjén – elnyerte minden érintett hatalom elvi jóváhagyását, s lehetővé teszi az Egyesült Államokkal a modus vivendi fenntartását, Oroszországgal és az Európai Unióval a stratégiai partnerséget, Indiával a látszólag kiegyensúlyozott politikai viszonyt – mind kétoldalú alapon, mind a kínai–orosz–indiai hármas együttműködésben –, Japánnal pedig a kapcsolatok romlásának elkerülését. A kínai–japán viszony valóságos javulását a nagy érdekellentétek – délkelet-ázsiai vezető szerepért folyó versengés – miatt nem tartom elképzelhetőnek.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave