Inotai András, Juhász Ottó

Kína és a válság


Kína és az orosz WTO-csatlakozás

Kína az utóbbi időben már sokszor megmutatta a világnak, hogy felelősségteljes módon kezeli országa érdekeit, felkészülten áll az új kihívások elé. Így volt ez az orosz WTO-csatlakozási folyamatba való kínai bekapcsolódáskor, azaz közvetlenül a szervezetbe való kínai belépést követően is. Kína már 2002. januárban elkezdett ismerkedni az orosz csatlakozás folyamatával, az addigi álláspontokkal, s néhány hónap elteltével már jelezte is saját, aprólékos részletezettséggel megfogalmazott, minden területre kiterjedő követeléseit, amelyekről az orosz tárgyalások vezetője Makszim Medvegykov így nyilatkozott: „pragmatikusak, de kemények, néhol egyenesen ádázak”.346 Ami a konkrét vámtarifakérdéseket illeti, a kínaiak legjelentősebb követelésekkel érthető módon a kész iparcikkek vonatkozásában álltak elő, a teljes kínai export-nómenklatúrára kiterjedően, általában 0–5% közötti tarifákat előirányozva. Ráadásul a régi WTO-tagokkal ellentétben az orosz belépést követő átmeneti időszakot is lényegesen rövidebbnek képzelték – 2–3 évesnek, szemben a korábban szóban forgó 5–7 évvel. Még keményebb pozíciót foglalt el Kína a szolgáltatások tekintetében a nemzeti elbánás elvének alkalmazását követelve a kínai cégek számára, s egyúttal támadva az összes meglévő orosz korlátozást a szektorban. A legerőteljesebb kínai elvárás azonban a kínai munkaerő Oroszországbeli munkavállalására vonatkozóan fogalmazódott meg, ahol mindenféle akadály lebontását, a regisztrációs és engedélyezési rendszer felszámolását, s a külföldiek elől elzárt posztok megnyitását követelték Oroszországtól. Az egyéb (rendszerjellegű) elvárások között természetesen kínai részről is szerepelt az exportvámok rendszerének eltörlése és az állami megrendelésekre vonatkozó megállapodáshoz való orosz csatlakozás követelménye.

Kína és a válság

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 770 8

A mű szerves folytatása a 2009-ben, ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent, A változó Kína kötetnek. A korábbi kutatásokra alapozva egyrészt Kína belső politikai, gazdasági és társadalmi fejlődésének válságállóságát, illetve a válság első szakaszára adott kínai válaszokat vizsgálja. Másrészt a kötet kiemelt figyelmet szentel Kína nemzetközi kapcsolatainak a legfontosabb kétoldalú viszonylatokban, valamint az ország növekvő jelentőségének a multilaterális együttműködésben, amit a globális pénzügyi és gazdasági válság egyértelműen felértékelt. Valamennyi tanulmány kiemelten kezeli a válság első szakaszának hatását Kína belső és nemzetközi stratégiájának, valamint szerepvállalásának alakulására, ami alapvetően befolyásolja vagy akár meg is határozza a következő évtizedek világpolitikai és világgazdasági fejlődésének irányát.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-kina-es-a-valsag//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave