Szanyi Miklós (szerk.)

Válság és megújulás

Múlt, jelen és jövő a világgazdaságban


Fogalmi alapvetés

Az elmaradottság és fejlettség dialektikája a tőkés világgazdaságban című művét Szentes Tamás terminológiai tisztázással kezdi. Tulajdonképpen azt fejti ki, hogy az elmaradottság fogalma félrevezető, mivel az érintett országok helyzetének alakulása nem magyarázható a fejlett, illetve gyarmattartó országok fejlődésétől elvonatkoztatva. Ezt az összefüggést kibontva egy mélyen dialektikus és történeti vizsgálati módszer igényét fogalmazza meg, amelynek lényege: „a meghatározhatatlan interdependenciák helyett az ok-okozati összefüggések elemzésének követelménye (még ha az ok és az okozat egy másik idő-, illetve térdimenzióban fel is cserélődhetnek, és – mint általában – az okozat egyébként is visszahat az okra). Ebből következik a jelenség történeti megközelítésének igénye, az elmaradottságnak mint történelmi képződménynek a vizsgálata – ellentétben a »kész adottságokból« kiinduló pozitivista-pragmatista megközelítéssel.” A fejlődő országok heterogenitása ellenére „az elmaradottság megértéséhez e nagyobb egész megértése is szükséges, vagyis annak magyarázata, hogy hogyan fejlődött az egész tőkés világgazdasági rendszer mint egész, s hogyan hatott e folyamat az elmaradott országok fejlődésére” (15–16).

Válság és megújulás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 852 1

Ebben a jubileumi kötetben máig tartó időutazásra teszünk kísérletet. A világgazdaság néhány kiválasztott területének kutatási eredményeit követjük nyomon az 1970-es és 1980-as évektől napjainkig. A kötetben szereplő nyolc tanulmány egy-egy korabeli kutatási jelentés rövid bemutatásával indul, kiemeli ezeknek az elemzéseknek a mai napig helytálló megállapításait, értékeit. Ezt követően ugyanannak a témának egy mai viszonyokra vonatkozó elemzése következik, amely arra is törekszik, hogy bemutassa a mai folyamatok és a megelőző évtizedek jelenségei közötti összefüggéseket. Ezzel a módszerrel konkrét példákon keresztül tudjuk bemutatni egyrészt a világgazdasági folyamatokban megfigyelhető hosszabb távú tendenciák érvényesülését, másrészt azt is, hogy ezek feltárásában, a folyamatok jövőbeli várható továbbfejlődésének előrejelzésében a VKI kutatói milyen eredményeket tudtak elérni.

A kötetben helyet kapott tanulmányok nyolc témakörhöz kapcsolódnak. Az első blokkban a globalizáció folyamatai által megváltozó világgazdaság átfogó kérdései, problémái, a világgazdasági válságok, a centrum és periféria viszonya, a globalizálódó vállalati működés kérdései kaptak helyet. A második rész a világgazdasági kihívásokra adott különböző szintű gazdaságpolitikai válaszokkal foglalkozik. Miként lehet sikeresen alkalmazkodni, integrálódni a globális világgazdaságba? A globalizációval párhuzamosan kibontakozó regionalizáció, a sikeres világgazdasági integrációt elősegítő állami szerepvállalás, a mezőgazdaság problémái kapnak itt helyet. Egy fejezet pedig Közép- és Kelet-Európa rendszerváltás utáni gazdasági és társadalmi fejlődésének modellszerű sajátosságait tárja fel. A tárgyalt, aktuális világgazdasági kérdések a szakmai közvélemény érdeklődésére tart számot, de emellett a világgazdaság és a nemzetközi gazdaság témáinak mesterszintű oktatásához is hasznos tudásanyagot nyújt.

A Szerkesztő

Hivatkozás: https://mersz.hu/szanyi-valsag-es-megujulas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave