Leghasznosabb, ha a kifejtést (általános ismertsége ellenére vagy inkább éppen emiatt) a Phillips-görbe doktrínával kezdjük, hiszen ez az analitikai eszköz volt az, amelynek segítségével a monetarizmus friedmani124 (ortodox) és lucasi ága tételeit szemléltetni igyekezte. A Phillips-görbe eredeti koncepciója, bár tanulságos, jelen pillanatban kívül helyezkedik figyelmünkön: a vonatkozó újklasszikus tanok áttekintéséhez szükségtelen számot vetni a lelkes új-zélandi statisztikus gondolataival és alkalmazott módszertani eljárásaival – egy elmélettörténeti barangolás esetén persze nem volna haszontalan Phillips állításainak tüzetes vizsgálata, hiszen a Keynest követő neoklasszikus fellángolás (vagyis a monetarista ellenforradalom) jórészt Phillips gondolatain keresztül intézett támadást Keynes rendszere ellen; a munkanélküliség és az infláció (illetve a bérek növekedése) közti stabil kapcsolat azonban még Phillips számára sem volt egyértelmű (vö. Phillips 1958: 286–289), Keynes pedig legfeljebb tendenciáról beszélt (vö. Keynes 1965: 321–327; Hansen 1965: 213–218) – bár kétségtelen, hogy e tendenciát Keynes erős hajlamnak tételezte, amelyet Phillips egyszerű módszertana megfelelően ki is domborított. A koncepció egyszerű volt: minél magasabb szinten határozódik meg a hatékony kereslet (részben az anticiklikus kormányzati gazdaságpolitika közreműködése révén), annál magasabb lesz az infláció ebből következő szintje. [→ infláció és munkanélküliség]