Mizik Tamás, Fertő Imre

Agrárgazdaságtan I.

Mezőgazdasági árak és piacok


„A hatékonyság mítosza”

A hatékonysági mutatókhoz kapcsolódó ellentmondásos megfontolások részben a hatékonysági normák érvényességével, részben pedig a kapott empirikus eredmények pontosságával függnek össze. Az a teljesítményszint, amely kizárólag a tökéletes tudás ideálfeltételei mellett érhető el, nem megfelelő standard a gazdasági valóság teljesítménymérésére. Ehhez hasonlóan az a teljesítménynormatíva, amelyet kizárólag a profitmaximalizálási célból vezetnek le, ugyancsak nem megfelelő viszonyítási alap olyan termelő számára, akinek a profiton kívül más elemek is megjelennek a célfüggvényében. A problémák harmadik területe az empirikus kutatások eredményeinek hitelességéből fakad. Egészen pontosan abból, hogy bizonyos fajta inputokat egyszerűen képtelenek vagyunk pontosan mérni. Például a föld vagy a munkaerő minőségében megmutatkozó különbségekről adatokat rögzíteni, de a tőkelekötés és menedzsmenttudás különbözősége még tovább fokozza ezt a nehézséget. Egy másik idevágó megállapítás szerint a hatékonyság elmélete csak tökéletesen kompetitív egyensúlyi keretek között igaz, és így irreleváns a valóságos gazdasági problémák vonatkozásában. Az allokatív hatékonyság feltételezi például, hogy az árak a relatív szűkösséget hűen fejezik ki, azonban ha az árakat kormányzati intézkedések vagy monopóliumok torzítják, vagy éppen a javak meg sem jelennek az árupiacon, az árak szerepe az erőforrás-allokációban lényegesen megrendül. Végső kritikaként felhozhatjuk a statikus szemléletű hatékonysági mutató és a dinamikus szemléletet érvényesítő mezőgazdasági döntéshozatali folyamat ellentmondását. Tekintve, hogy a vállalat erőforrásallokációs döntése több termelési periódus várakozásain alapul, az egyetlen periódushoz kapcsolható teljesítménystandard félrevezető lehet. Például az öntözőberendezést üzembe helyező gazdaság úgy ítélhető meg, hogy túlságosan nagy tőkét köt le a termelésben, ha éppen olyan évben végezzük a hatékonysági mérést, amikor sok eső esett az adott területen.

Agrárgazdaságtan I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 006 9

Az agrárgazdaságtani alapismeretek elsajátítása nélkülözhetetlen minden olyan hallgató számára, aki ilyen jellegű alapképzést választ. A tankönyv részletes áttekintést nyújt a keresletről, kínálatról és a piacokról, valamint kitér a mezőgazdasági sajátosságokra is. Külön terület az árak alakulása, illetve annak a minőséggel való kapcsolata, ami világszerte egyre nagyobb jelentőségű lesz. A határidős árupiacok fontos szerepet töltenek be a termelők számára rendkívül fontos árvárakozás szempontjából, míg a különböző hosszúságú ellátási láncok az egyedi keresleti igényekhez igazodnak.

A könyv nemzetközi és hazai kitekintésben vizsgálja a termelői együttműködések formáit, azok fontosságát, melyek mind a gazdálkodók, mind a fogyasztók számára meghatározó jelentőséggel bírnak.

Összességében a könyv részletesen körüljárja az alapvető témákat, és segíti azok megértését, így bátran ajánlom minden agrármérnök szakos hallgató számára.

Dr. Feldman Zsolt, helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

Egyrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert jól áttekinthető és pontos képet ad arról, hogy melyek az ágazat működésének közgazdasági alapelvei, valamint hogy miben más és miben hasonlít a gazdaság egyéb területeihez. Másrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert segíthet javítani az ágazat megítélésén, mivel sikeresen mutatja meg, hogy az agrárgazdaságtan milyen szorosan kapcsolódik össze akár egy átlag élelmiszer-fogyasztó napi döntéseivel is - „from field to fork” -, mindezt életszerű és elgondolkoztató példákon keresztül. Remélem, hogy sok fiatal olvassa és sajátítja el majd a tankönyvben leírtakat, sőt a kollégáimnak is ajánlani fogom a forgatását, mert összefüggésbe helyez egy sor olyan ágazati kérdést, ami már régen került a kutatási fókuszunkba. Örülök, hogy olyan könyvet ajánlhatok, ami új kutatási témákon való gondolkozásra inspirált. Ezért remélem, hogy a jövő szakemberei közül lesznek, akik éppen e könyv miatt választják majd a mi izgalmas ágazatunkat és a kutatói pályát.

Dr. Juhász Anikó, AKI Főigazgató

Az agrárgazdaságtan az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági üzemtanból kiindulva egyre szélesebb témaköröket felölelő tudományág lett. Ezért a szerzők úgy döntöttek, hogy tankönyvsorozatot írnak az agrárgazdaságtan legfontosabb területeiről. Az első kötet a mezőgazdasági árak és piacok speciális szempontjainak elemzésével foglalkozik, továbbá számos gyakorlati példán keresztül bemutatja a mezőgazdaság sajátos jelenségeinek vizsgálatát egyszerű közgazdasági eszközök segítségével. A tankönyv öt témát ölel fel. Az első rész az agrárgazdaságtan tárgyáról és fejlődéséről szól. A második az árképzés alapjaival, a harmadik rész pedig a mezőgazdasági árak változásainak különböző aspektusaival foglalkozik. A negyedik rész az árképzés intézményeit tárgyalja, míg az ötödik rész az élelmiszer-gazdaságban megfigyelhető sajátos piaci kapcsolatokat vizsgálja. Az olvasók hiánypótló kötetet tartanak a kezükben, mert e tárgykörben a nemzetközi irányzatokat követő tankönyvsorozat eddig nem jelent meg Magyarországon. A sorozat első kötete is híven tükrözi a nemzetközi szemléletet, és csak biztatni tudom a szerzőket a többi kötet mielőbbi megjelentetésére. A magyar agrár-felsőoktatás oktatói és hallgatói hasznos tankönyvként forgathatják a szerzők művét, akik maguk is több évtizedes hazai és külföldi szakmai és oktatói tapasztalattal rendelkeznek.

Dr. Popp József, MTA doktora

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-ferto-agrargazdasagtan-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave