Mizik Tamás, Fertő Imre

Agrárgazdaságtan I.

Mezőgazdasági árak és piacok


A haszonkulcsos modell

Láttuk, hogy a Gardner-féle modellben a kereslet és kínálat egyensúlyban van a termelői, illetve fogyasztói piacokon. Ezt a statikus modellt módosította Heien (1980) úgy, hogy az említett egyensúlyi korlátozást feloldotta. A magyarázat erre az, hogy bár hosszabb távon a kereslet és a kínálat egyensúlyban van a különböző piacszinteken, rövid távon egyensúlytalanság léphet fel. Ezt az egyensúlytalanságot egyes kutatók többletkereslet- (excess demand) típusú specifikációval próbálták modellezni, amely szerint az ár az egyes piacszinteken megnyilvánuló kereslet és kínálat különbségének függvénye. Heien szerint ez főleg kiskereskedelmi szinten nem alkalmazható, ezért a modellben a fogyasztói árakat úgy tekinti, mint a költségekhez adott haszonkulcsot (mark-up). Ennek a magyarázata egyszerűen az, hogy mivel nincsen egy egész piacot lefedő aukciószervező, valamint a szupermarketek túl sokféle terméket értékesítenek, hogy a mindenkori leltár alapján tudjanak árazni, az üzletvezetők egyszerűen ráteszik a haszonkulcsot a költségekre. Mivel mindegyik szupermarket ugyanazokkal a nagybani árakkal szembesül, az üzletvezetők ismerik a versenytársak ez irányú költségeit. Így annak a valószínűsége, hogy csak az adott üzlet változtassa árait a nagybani árak változásának hatására, a többi pedig ne, és ezáltal rontsa a versenyképességét, meglehetősen kicsi. Ezen a változtatáson kívül Heien a modelljébe még bevezeti a köztes (nagybani) piacszintet is, megtartva a Gardner-féle modell alapvető feltételeit (Leontief-féle termelési függvény, kompetitív piac, exogén értékesítési szolgáltatások). A nagybani piac és a termelő közötti kapcsolatra már nem érvényes a haszonkulcsos szabály, de a szerző szerint az oksági viszony jellemzően a termelői ár felől a nagybani piac felé mutat. Mindezeket összesítve egy Heien-féle modell árrése (M) a következő alakot ölti:

Agrárgazdaságtan I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 006 9

Az agrárgazdaságtani alapismeretek elsajátítása nélkülözhetetlen minden olyan hallgató számára, aki ilyen jellegű alapképzést választ. A tankönyv részletes áttekintést nyújt a keresletről, kínálatról és a piacokról, valamint kitér a mezőgazdasági sajátosságokra is. Külön terület az árak alakulása, illetve annak a minőséggel való kapcsolata, ami világszerte egyre nagyobb jelentőségű lesz. A határidős árupiacok fontos szerepet töltenek be a termelők számára rendkívül fontos árvárakozás szempontjából, míg a különböző hosszúságú ellátási láncok az egyedi keresleti igényekhez igazodnak.

A könyv nemzetközi és hazai kitekintésben vizsgálja a termelői együttműködések formáit, azok fontosságát, melyek mind a gazdálkodók, mind a fogyasztók számára meghatározó jelentőséggel bírnak.

Összességében a könyv részletesen körüljárja az alapvető témákat, és segíti azok megértését, így bátran ajánlom minden agrármérnök szakos hallgató számára.

Dr. Feldman Zsolt, helyettes államtitkár, Földművelésügyi Minisztérium

Egyrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert jól áttekinthető és pontos képet ad arról, hogy melyek az ágazat működésének közgazdasági alapelvei, valamint hogy miben más és miben hasonlít a gazdaság egyéb területeihez. Másrészt azért örülök ennek a tankönyvnek, mert segíthet javítani az ágazat megítélésén, mivel sikeresen mutatja meg, hogy az agrárgazdaságtan milyen szorosan kapcsolódik össze akár egy átlag élelmiszer-fogyasztó napi döntéseivel is - „from field to fork” -, mindezt életszerű és elgondolkoztató példákon keresztül. Remélem, hogy sok fiatal olvassa és sajátítja el majd a tankönyvben leírtakat, sőt a kollégáimnak is ajánlani fogom a forgatását, mert összefüggésbe helyez egy sor olyan ágazati kérdést, ami már régen került a kutatási fókuszunkba. Örülök, hogy olyan könyvet ajánlhatok, ami új kutatási témákon való gondolkozásra inspirált. Ezért remélem, hogy a jövő szakemberei közül lesznek, akik éppen e könyv miatt választják majd a mi izgalmas ágazatunkat és a kutatói pályát.

Dr. Juhász Anikó, AKI Főigazgató

Az agrárgazdaságtan az elmúlt évtizedekben a mezőgazdasági üzemtanból kiindulva egyre szélesebb témaköröket felölelő tudományág lett. Ezért a szerzők úgy döntöttek, hogy tankönyvsorozatot írnak az agrárgazdaságtan legfontosabb területeiről. Az első kötet a mezőgazdasági árak és piacok speciális szempontjainak elemzésével foglalkozik, továbbá számos gyakorlati példán keresztül bemutatja a mezőgazdaság sajátos jelenségeinek vizsgálatát egyszerű közgazdasági eszközök segítségével. A tankönyv öt témát ölel fel. Az első rész az agrárgazdaságtan tárgyáról és fejlődéséről szól. A második az árképzés alapjaival, a harmadik rész pedig a mezőgazdasági árak változásainak különböző aspektusaival foglalkozik. A negyedik rész az árképzés intézményeit tárgyalja, míg az ötödik rész az élelmiszer-gazdaságban megfigyelhető sajátos piaci kapcsolatokat vizsgálja. Az olvasók hiánypótló kötetet tartanak a kezükben, mert e tárgykörben a nemzetközi irányzatokat követő tankönyvsorozat eddig nem jelent meg Magyarországon. A sorozat első kötete is híven tükrözi a nemzetközi szemléletet, és csak biztatni tudom a szerzőket a többi kötet mielőbbi megjelentetésére. A magyar agrár-felsőoktatás oktatói és hallgatói hasznos tankönyvként forgathatják a szerzők művét, akik maguk is több évtizedes hazai és külföldi szakmai és oktatói tapasztalattal rendelkeznek.

Dr. Popp József, MTA doktora

Hivatkozás: https://mersz.hu/mizik-ferto-agrargazdasagtan-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave