Muraközy László

A japán rejtély

Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák


A racionális bürokrácia és jogrendszer

Max Weber felfogása szerint „a racionális állam az állam egyetlen formája, amelyen belül a kapitalizmus fejlődni tud. A racionális állam alapját a szakigazgatásra kiképzett hivatalnoksereg és a racionális jogrendszer jelenti” (Weber, 1979, 270). A japán modernizációban a felsorolt feltételek közül az utóbbi tejesítése sem volt könnyű, de sok segítséget jelentettek a jogi intézményrendszer kialakításánál a korabeli élenjáró országok tapasztalatai, mintái. A modernizációs kényszer a fejlett országok jogi rendszereinek adaptálását követelte meg. Ez nem volt példa nélküli az ország jogtörténetében. A 7. században, az első japán központi hatalom formálódásakor, a korszak meghatározó ázsiai hatalmától, Kínától vették át a jogrendszert, erre épültek több mint egy évezreden át az ország jogi intézményei, egészen a 19. század második feléig. Ekkor azonban már régen nem Kína, hanem a Nyugat-Európa és Észak-Amerika jelentette a „világ közepét”, így Japánnak ehhez kellett igazodnia.

A japán rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 000 7

Japán elmúlt két évszázados fejlődése lenyűgöző gazdasági sikerek, de ugyanakkor végzetes zsákutcák története is. Fontos elemezni, hogy ez milyen tanulságokat adhat a fejlesztő állam modelljét követő országok számára. Sok feltörekvő ország erőteljes kormányzati, központi beavatkozással igyekszik előrehaladni, ami általában a piaci mechanizmusok gyengébb működésével párosul. A fejlesztő állam eszközeinek az alkalmazása gyakran párosul autokrata politikai berendezkedéssel, amit nem is kevesen szintén a hatékonyságot fokozó mozzanatnak tekintenek. Ez vagy a demokratikus intézmény- és szokásrendszer a kulcsa a hosszú távú előrehaladásnak? Az állam és a piac milyen kombinációja lehet a fenntartható fejlődés kulcsa? Mit mondanak számunkra a japán tapasztalatok?

Nem lehet vitás, hogy a fejlesztő állam segíthette a fejlett országokhoz való felzárkózást. De mi történik ezekkel az intézményekkel, mennyire lehetnek hasznosak vagy akár gátlóak, amikor már nem az utolérés, hanem az úttörés, az útteremtés a feladat az öldöklő globális versenyben? Ebben is az autokratikus berendezkedés, valamint az erős bürokratikus irányítás és koordináció lenne az előrevivő mozzanat, szemben a piaci versennyel és innovációval? A fentiek nagyon is lényegesek az útfüggőség, útteremtés történelmi lehetőségeinek és a modellváltás nehézségeinek elemzésében. Kevés olyan ország van a világon, ahol a formális és informális intézmények sok évszázados fejlődése ennyire markáns folyamatosságot és kölcsönhatást mutat. Ennek elemzése számos, Japánon valamint Ázsián is messze túlmutató elméleti és gazdaságpolitikai tanulsággal szolgálhat számunkra.

A történelmi áttekintésen túl a legújabb évtizedek japán történései, a defláció és a stagnálás negyedszázados korszaka, a fentiek mellett azért is különösen érdekesek, mert a 2007-2009-es válság után máshol is szembesülnek a szakemberek és a gazdasági döntéshozók ezekkel a veszélyekkel. A japán tapasztalatok, az utóbbi években a közgazdasági figyelem középpontjába került Abenomics tanulságai gazdagíthatják ezzel kapcsolatos ismereteinket és tudásunkat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-japan-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave