Muraközy László

A japán rejtély

Útteremtő csodák és végzetes zsákutcák


Korea

A történelem során Korea megszerzése már sokszor szerepelt Japán vágyai között, mint az ázsiai kontinens legközelebb eső célpontja. Korea igen korán a Meidzsi-rendszer célkeresztjébe is bekerült, többször felmerült a katonai eszköz bevezetése is. Így volt ez már az 1870/1880-as években is. A vereségtől való félelem ekkor még erősebb volt a területszerzési vágynál. Már az 1876-os Kanagava Egyezmény hasonló előjogokat adott Japánnak Koreában, mint amit hajdan a Matthew C. Perry vezette hadihajók megjelenését követően az amerikaiak kényszerítettek a szigetországra. Később is igyekeztek Koreában egyre erősebb pozíciókat szerezni, de ez csak részben sikerült. Az ország igyekezett minden erejével és eszközzel ellenállni ennek. Az 1905-től kezdődő japán protektorátus után már egyre átfogóbb volt a közvetlen japán kontroll Korea belső ügyei fölött is. Ez a folyamat teljesedett ki az 1910-es annektálással69 (Dudden, 2005; Amsden, 1989, 27–35).

A japán rejtély

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 000 7

Japán elmúlt két évszázados fejlődése lenyűgöző gazdasági sikerek, de ugyanakkor végzetes zsákutcák története is. Fontos elemezni, hogy ez milyen tanulságokat adhat a fejlesztő állam modelljét követő országok számára. Sok feltörekvő ország erőteljes kormányzati, központi beavatkozással igyekszik előrehaladni, ami általában a piaci mechanizmusok gyengébb működésével párosul. A fejlesztő állam eszközeinek az alkalmazása gyakran párosul autokrata politikai berendezkedéssel, amit nem is kevesen szintén a hatékonyságot fokozó mozzanatnak tekintenek. Ez vagy a demokratikus intézmény- és szokásrendszer a kulcsa a hosszú távú előrehaladásnak? Az állam és a piac milyen kombinációja lehet a fenntartható fejlődés kulcsa? Mit mondanak számunkra a japán tapasztalatok?

Nem lehet vitás, hogy a fejlesztő állam segíthette a fejlett országokhoz való felzárkózást. De mi történik ezekkel az intézményekkel, mennyire lehetnek hasznosak vagy akár gátlóak, amikor már nem az utolérés, hanem az úttörés, az útteremtés a feladat az öldöklő globális versenyben? Ebben is az autokratikus berendezkedés, valamint az erős bürokratikus irányítás és koordináció lenne az előrevivő mozzanat, szemben a piaci versennyel és innovációval? A fentiek nagyon is lényegesek az útfüggőség, útteremtés történelmi lehetőségeinek és a modellváltás nehézségeinek elemzésében. Kevés olyan ország van a világon, ahol a formális és informális intézmények sok évszázados fejlődése ennyire markáns folyamatosságot és kölcsönhatást mutat. Ennek elemzése számos, Japánon valamint Ázsián is messze túlmutató elméleti és gazdaságpolitikai tanulsággal szolgálhat számunkra.

A történelmi áttekintésen túl a legújabb évtizedek japán történései, a defláció és a stagnálás negyedszázados korszaka, a fentiek mellett azért is különösen érdekesek, mert a 2007-2009-es válság után máshol is szembesülnek a szakemberek és a gazdasági döntéshozók ezekkel a veszélyekkel. A japán tapasztalatok, az utóbbi években a közgazdasági figyelem középpontjába került Abenomics tanulságai gazdagíthatják ezzel kapcsolatos ismereteinket és tudásunkat is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-japan-rejtely//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave