Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)

Dzsungel vagy esőerdő?

Az üzleti kapcsolatok hálózata


Összefoglalás

Számos technológiai tanulmány számolt már be az útfüggőség jelenségéről és annak jelentőségéről. Az útfüggőség legfőbb hatásait a korlátozás fogalmaival vagy valamiféle gátló tényezőként írták le az új innovációk és termékfejlesztések kapcsán. A jelen tanulmány egy, az eddigieket kiegészítő hatásra hívja fel a figyelmet, majd bemutatja azt az IKEA-nak a beszállítókkal szemben megfogalmazott, új, „zöld” katalóguspapírra vonatkozó igényét leíró esettanulmányán keresztül. Ahogyan látni fogjuk, az útfüggőség előmozdítója is lehet az innovációnak. Ennek oka, hogy az erőforrások egyes elemei több, egymástól eltérő erőforráscsoport tagjai is lehetnek, eltérő utakat követve. Esetünkben az új igényként megjelenő termék nagyban eltér a tradicionális katalóguspapírtól. Ennek megfelelően innovációnak tekinthető. Az új katalóguspapír fejlesztése pedig magában hordozza a termelő berendezésekbe való korai beruházások lehetőségét, illetve a speciális beszállítói körökhöz fűzhető tapasztalatok időbeni megszerzését. Ezek az erőforrások korábban más erőforráscsoportok részei voltak, a papírtermékhez viszonyítva azonban eltérő utat követtek. Annak ellenére, hogy az útfüggőség új kereszteződésekkel való kombinálása elősegítette az új termék fejlesztését, a folyamat nem volt zavartalan vagy automatikus. Bizonyos erőforrások más erőforrásokhoz viszonyított elmozdulása számos, az adaptációval kapcsolatos nehézséget vetett fel, beleértve annak átgondolását is, milyen hatása lehet mindennek a többi erőforrásra. A tanulmány elméleti konklúziójául az üzleti világot jellemző súrlódások jelentőségét emelhetjük ki.

Dzsungel vagy esőerdő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt.

David Ford

a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője

a business marketing professzora

az IMP Group egyik alapítója

Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak.

Hernádi Zsolt

a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-mandjak-dzsungel-vagy-esoerdo//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave