A gazdasági cserék hagyományos megközelítése szerint a termelői és felhasználói képességek sohasem játszanak szerepet a cserében. A gyakorlat ugyanakkor azt mutatja, hogy a termelő és felhasználó vállalatok élnek annak lehetőségével, hogy együttesen teremtsék meg a fejlesztéssel és a képességgel kapcsolatos hatékonyság alapjait. Ennek megfelelően a képesség konstrukcióira úgy tekinthetünk, mint a bizonyos adottságok „befagyasztását” célzó kísérletre: az erőforrások egy bizonyos csoportját alkalmazzuk, hogy a tevékenységek egy bizonyos csoportját teljesítsük. Ezzel egyidejűleg egyes külső tevékenységekről, illetve erőforrásokról és azok fejlesztéséről bizonyos feltételezésekkel élünk. A K+F-tevékenységek, vizsgálatok és más tapasztalatok révén szerzett bázistudás így jóval mélyebb és átfogóbb, mint a látható, fizikai struktúra. Összességében tehát ugyanazzal a folyamattal állunk szemben, mint a termékeknél. A képességek egymásba ágyazódnak, alkalmazásaik összefonódnak. Ezzel egy időben bizonyos jellemzőik képességként jelennek meg (néha jól ismertek, néha jóval rejtettebbek), amelyeknek más képességekkel vagy erőforrásokkal együtt is felhasználhatónak kell lenniük. Az interakció folyamata során, ahol bizonyos tulajdonságok más, berendezéseket is magukba foglaló tulajdonságokkal kapcsolódnak össze, újra napvilágra kerülhetnek vagy felfedezhetővé válnak ezek a képességek.