Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)

Dzsungel vagy esőerdő?

Az üzleti kapcsolatok hálózata


Az üzleti kapcsolatok közötti összeköttetések létezése

Az üzleti kapcsolatok egymással is összeköttetésben állnak. Ezt egy olyan egyszerű példával is szemléltetni lehet, melyben három vállalat két üzleti kapcsolatot tart fenn. Bármely két vállalat közötti interakció – eladás, vétel vagy a kooperáció bármilyen más formája – függ attól, mi történik a harmadik vállalat viszonylatában. Tegyük fel, hogy A vállalat egy beszállító cég, míg B és C annak két vevője! Ebben az esetben az A és B közötti bármilyen fejlesztés valamilyen – vagy negatív, vagy pozitív – hatással lesz a másik vevővel, C-vel való kapcsolatra. Hasonlóképp, ha A egy szervezeti megrendelő, B és C pedig mindketten beszállító vállalatok, akkor az, ami A és egyik beszállítója között történik, szükségszerűen kihat A másik beszállítójával fenntartott kapcsolatára is. Amennyiben a három vállalat láncszerűen kapcsolódik egymáshoz, azaz A szállít B-nek, aki beszállít C-nek, akkor is igaz, hogy a bármely két fél között végbemenő interakció befolyásolja a harmadik felet. Bármilyen erőforrás- vagy tevékenységmegosztás van két együttműködő fél között, az pozitív vagy negatív módon, de mindig hat a további kapcsolataikra is. Ami egy adott kapcsolatban történik, az olykor marginálisan, máskor jelentős mértékben, de mindig befolyásolja az összes, vele összeköttetésben álló kapcsolatot.

Dzsungel vagy esőerdő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt.

David Ford

a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője

a business marketing professzora

az IMP Group egyik alapítója

Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak.

Hernádi Zsolt

a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-mandjak-dzsungel-vagy-esoerdo//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave