Az SB esete jól illusztrálja a beszállítói erőforrások különböző érintkezési felületeken keresztül történő biztosításának gazdasági következményeit. A különböző interfésztípusok létrehozása és fenntartása a beszállító számára is költségekkel jár. Ezek a költségek tükröződnek a beszállító áraiban. A standardizált interfész típusa nyújtja a vevő számára a legjobb lehetőséget arra, hogy kihasználja a nagy volumenű, méretgazdaságos beszállítói működésből származó előnyöket. Gyakran előfordul, hogy a vevő számára az a legcélravezetőbb, ha a távolságtartó együttműködési típust választja, azaz alkalmazkodik az piaci standardokhoz, még akkor is, ha az más területeken az indirekt költségek jelentős növekedését hozhatja magával. A specifikált érintkezési típus csak korlátozott mértékben teszi lehetővé a termelékenységi előnyökből fakadó haszon realizálását, mivel az komoly korlátok közé szorítja a beszállító működését. A fordító interfész típusa esetében lehetőség nyílik a méret- és a választékgazdaságosság által biztosított előnyök párhuzamos realizálására, ami a vevőnek nyújtott alacsonyabb árban is megjelenhet. Az interaktív érintkezési felület pedig közös erőfeszítéseket igényel, ami azzal a lehetőséggel jár, hogy azok pozitív módon befolyásolják mindkét fél költségstruktúráját. Ez egyben azt is jelentheti, hogy nő a közvetett költségek csökkentésének lehetősége is.