Gelei Andrea, Mandják Tibor (szerk.)

Dzsungel vagy esőerdő?

Az üzleti kapcsolatok hálózata


A kapcsolat működésének kapcsolati (páros) szintje

A kapcsolati (páros) működési szint a két, adott kapcsolatban együttműködő vállalat egymásra hatásából adódik. Mind a három fent tárgyalt réteg esetén megfigyelhető ez az egymásra hatás, összefonódás, ami a kapcsolat fejlődése során számos egyedi vonást vesz fel. Ezért a kapcsolat mindig is egyedi lesz. Az így kialakuló kétoldalú (páros) kapcsolat nem értelmezhető egyszerűen a két fél közös halmazaként, mivel valami új és minőségileg más jön létre. A kapcsolat működésének kapcsolati (páros) szintjén létezik az ún. csoporthatás (Alchian és Demsetz, 1972), azaz a két együttműködő vállalat együttesen, csoportban olyan tevékenységeket is végre tud hajtani, meg tud valósítani, olyan módon képes a rendelkezésre álló erőforrásokat kombinálni, amire a felek egyike sem lenne képes önállóan. Annak érdekében, hogy ez a csoporthatás, ezzel az üzleti kapcsolat kapcsolati (páros) működési szintje megvalósuljon, szükséges, hogy a kapcsolat rendelkezzen már bizonyos szubsztanciával, tehát a különböző rétegek szintjén már valamilyen fejlettségi fokon kell, hogy álljon. Az üzleti kapcsolat e kapcsolati (páros) szintjének jelentősége arányban áll azzal, miképpen fejlődnek ezek a rétegek, például hány új erőforrás jön létre a kapcsolat révén, mennyire alakulnak ki egyedi, új megoldások az együttműködés során és mennyire lehetséges tudást szerezni az adott kapcsolatból.

Dzsungel vagy esőerdő?

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 868 2

Minden gyakorló menedzser, minden az üzleti tudományokat különböző szinten tanuló hallgató részére életbevágóan fontos azoknak a komplex üzleti hálózatoknak a megértése, amelyekben a vállalatoknak tevékenykednie kell. Ez a könyv az üzleti hálózatokra vonatkozó legfontosabb cikkek gyűjteménye, egyben avatott vezetőként segíti az olvasót az üzleti hálózatok megértésében és az azokban való eredményes cselekvésben. Meggyőződésem, hogy értékes olvasmány mindazok számára, akik érdeklődnek a modern üzleti élet valósága iránt.

David Ford

a „Business Marketing" könyv szerkesztője és társszerzője

a business marketing professzora

az IMP Group egyik alapítója

Az IMP kutatócsoport képviselői nem a vállalatot, hanem az üzleti kapcsolatot tekintik a gazdaság alapegységének. Vallják, hogy egy vállalat egyedül üzleti kapcsolatai révén nyerheti el értelmét. E kapcsolatok szövete maga az üzleti hálózat, mely globalizálódó világunkban mindinkább a versenyképesség, az innováció forrásává válik. Ajánlom e könyvet mindazoknak, akik szívesen bővítik ismereteiket e megközelítéssel, illetve azon fogalmakkal, melyek révén a hálózati gazdaság belső törvényszerűségei még inkább megragadhatóvá, elemezhetővé válnak.

Hernádi Zsolt

a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója

Hivatkozás: https://mersz.hu/gelei-mandjak-dzsungel-vagy-esoerdo//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave