Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


II. A fesztiválok gazdasági hatása

Jászberényi Melinda2
 
Számos társadalmi, szociális vagy éppen kulturális hatás mellett a turisták számára létrehozott különféle események és rendezvények a gazdaságot is befolyásolják. Az egyes fesztiváloknak gyakorta konkrét célja a helyi közösség gazdaságának élénkítése, a más régiókból érkező tőke saját gazdaságba való beforgatása. Az ilyen események profitabilitásának elérése ugyanakkor nem könnyű. Hazai és nemzetközi szinten is elmondható, hogy az egyes rendezvények megvalósulása jellemzően nagyfokú állami vagy önkormányzati támogatással biztosított. A fejezetből kiderül, milyen szempontokat kell figyelembe venni, mikor egy fesztivál gazdasági hatását vizsgáljuk. E fejezet a fesztiválokat elsősorban mint üzleti tevékenységeket vizsgálja, nem elfelejtve azok területi dimenzióit, környezetükre gyakorolt hatását stb., amely aspektusok a kötet más fejezeteiben kerülnek kibontásra.
 
2 Egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, jaszberenyi@uni-corvinus.hu

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave