Jászberényi Melinda, Zátori Anita, Ásványi Katalin (szerk.)

Fesztiválturizmus


Karnevál gazdasági környezete

A Karnevál látogatószámának alakulása a kezdetektől nagy fejlődésen ment keresztül. A leglátványosabb ugrás a második évben következett be, s 2008 óta beállni látszik a létszám 120-130 ezer főre. Sem a szervezőknek, sem a városnak nem célja a látogatószám növelése, hiszen így is jelentős a zsúfoltság az utcákon, s a kereskedelmi szálláshelyek kapacitásának korlátolt volta miatt Szombathelyen a jelenlegi látogatószám mellett is megtelnek a szállodák, sőt megállapítható, hogy a rendezvény idejére nem elegendő a város kereskedelmi szálláshely-kapacitása. A 2014-es kérdőíves tanulmányból kiderül, azon megkérdezett látogatók 53%-a, akik kifejezetten a Karnevál miatt érkeztek a rendezvényre (N = 93 fő), nem fizetett szálláshely-szolgáltatásért, további 20% pedig családoknál, barátoknál szállt meg. Szommer Ildikó karneváligazgató tájékoztatása szerint készítettük el az 1. ábrát, mely a látogatószám becsült értékét mutatja a rendezvény ideje alatt.

Fesztiválturizmus

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

Nyomtatott megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 454 008 3

A fesztiválok, a fesztiválturizmus talán nem túlzás, a turisztikai kínálat csúcseseményei. Magyarország, amely Fesztivál-nagyhatalommá nőtte ki magát, turisztikai vonzereje jelentős, de regionális összehasonlításban nem tartozunk az élmezőnybe. Azért dolgozunk, hogy Magyarország vitán felül a Régió turisztikai központjává váljon pár éven belül. Ehhez kiváló, vonzó, innovatív és nem utolsósorban társadalmi, gazdasági szempontból hasznot hozó fesztiválok is kellenek. Vigyék hírünket a nagyvilágban és adjanak maradandó élményt magunknak és vendégeinknek.

Dr. Bienerth Gusztáv

turizmusért felelős kormánybiztos

A tanulmánykötet a turizmus és a kultúra határán elhelyezkedő, napjaink szabadidő eltöltésében meghatározó szegmenst képező, korszerű témát tárgyal. A munka széleskörűen hasznosítható a magyar nyelvű felsőoktatásban, különösen a turizmus-vendéglátás, turizmusmenedzsment és a legkülönbözőbb kulturális tanulmányokat felölelő szakokon. A kötet megközelítésmódja rendkívül transzdiszciplináris, a tanulmányok ismereteken átívelő, az eredmények tárházát több dimenzióban (társadalom, gazdaság, környezet) felvonultató szemléletűek.

Michalkó Gábor

tudományos tanácsadó, MTA CSFK Földrajztudományi Intézet

egyetemi tanár, Budapesti Corvinus Egyetem Marketing és Média Intézet

A Magyar Fesztivál Szövetség elnökeként, Kapolcs és egyéb fesztiválok alapítójaként - de zeneszerző-előadóművészként is - örülök a kötetnek, amely igényes „olvasata" a sokunkat érintő fesztiválvilágunknak. Elemzései, esettanulmányai nem csak tudományos ismereteket, száraz áttekintést, de izgalmas betekintést, színes élményt nyújt szervezőnek, szakembernek, sőt a fesztiválok iránt érdeklődőnek egyaránt. Sűrű köszönet a létrehozóknak.

Márta István

Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Egy-két évtizeddel ezelőtt ösztönös mozdulatokkal indítottuk el fesztiváljainkat, amelyek sikertörténetek lettek, ezzel is mutatva, hogy jó érzékkel tapintottunk rá egy közösségi igényre. Ha tizenöt évvel ezelőtt már létezett volna ez a könyv, akkor a fesztiválok előtt ezzel kezdtem volna, de az is biztos, hogy minden fesztiválszervezőnek kötelező olvasmánnyá tenném.

Rókusfalvy Pál

kommunikációs szakember, fesztiválszervező

A kötet 2020-tól a Turizmus és mobilitás című online sorozat tagjaként jelenik meg.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jaszberenyi-zatori-asvanyi-fesztivalturizmus//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave