Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A kutatás és fejlesztés, az innováció

A világ fejlődése bonyolult, és nagyon sok szempontból labilis szakaszban van. A tudományos kutatás eredményei ennek a labilis állapotnak a stabillá tételében, vagy legalább is a stabilitás felé való átbillentésében sokat tesznek, és még sok lehetőség van e téren. Ebben a kötetben is több helyen utalunk a kutatás szerepére, rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszerére, ami nagy felületen érintkezik a globális gazdasággal is. A szakértők meghatározó többsége egyetért abban, hogy ebben a helyzetben nagy valószínűséggel a tudásalapú gazdaság (tudásgazdaság) lehet az a kevés, biztosnak látszó „kitörési”, vagy egyáltalán csak „fejlődési” lehetőség közül az egyik, amely jó alapokkal, reményteljes realitással rendelkezik. Vagyis várhatóan a tudásalapú gazdaság segítségével az emberiség képes lehet a szükséges nagy gazdasági szerkezetátalakításokra és a működési mechanizmusbeli korrekciókra is. Varga Csaba (2006) szerint a tudásalapú gazdaság kifejezés annak felismerése és elismerése, hogy a tudás és a technológia hatást gyakorol a gazdasági növekedésre. Magának a tudásalapú gazdaságnak a termelési folyamatai pedig az információ és a tudás felhasználásán és eloszlásán alapulnak. Ez a gazdasági formáció is piacgazdaság, de ebben a legerőteljesebb koordináló tényező a tudáspiac. Tamási Péter (2006) az innovációt tartja tudásgazdaság nélkülözhetetlen elemének, ebből következően a tudásgazdaság alapját a helyi, regionális, klaszterszerű, kollektív tanulórendszerek alkotják, amelyek bizalmi és viszonossági alapon működnek, vagyis a tudásgazdaság alapját a helyi társadalmi tőkék képezik.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave