A világ fejlődése bonyolult, és nagyon sok szempontból labilis szakaszban van. A tudományos kutatás eredményei ennek a labilis állapotnak a stabillá tételében, vagy legalább is a stabilitás felé való átbillentésében sokat tesznek, és még sok lehetőség van e téren. Ebben a kötetben is több helyen utalunk a kutatás szerepére, rendkívül szerteágazó kapcsolatrendszerére, ami nagy felületen érintkezik a globális gazdasággal is. A szakértők meghatározó többsége egyetért abban, hogy ebben a helyzetben nagy valószínűséggel a tudásalapú gazdaság (tudásgazdaság) lehet az a kevés, biztosnak látszó „kitörési”, vagy egyáltalán csak „fejlődési” lehetőség közül az egyik, amely jó alapokkal, reményteljes realitással rendelkezik. Vagyis várhatóan a tudásalapú gazdaság segítségével az emberiség képes lehet a szükséges nagy gazdasági szerkezetátalakításokra és a működési mechanizmusbeli korrekciókra is. Varga Csaba (2006) szerint a tudásalapú gazdaság kifejezés annak felismerése és elismerése, hogy a tudás és a technológia hatást gyakorol a gazdasági növekedésre. Magának a tudásalapú gazdaságnak a termelési folyamatai pedig az információ és a tudás felhasználásán és eloszlásán alapulnak. Ez a gazdasági formáció is piacgazdaság, de ebben a legerőteljesebb koordináló tényező a tudáspiac. Tamási Péter (2006) az innovációt tartja tudásgazdaság nélkülözhetetlen elemének, ebből következően a tudásgazdaság alapját a helyi, regionális, klaszterszerű, kollektív tanulórendszerek alkotják, amelyek bizalmi és viszonossági alapon működnek, vagyis a tudásgazdaság alapját a helyi társadalmi tőkék képezik.