Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A kibertér, életünk része

Már a kibertér kiteljesedésének korszakában bizonyos volt, hogy ez az új virtuális lehetőség ott jelentkezik a maga térkínálatával, ahol valamilyen igényt elégíthet ki. A megállapítás egyrészt abból a szempontból fontos, hogy alátámasztja, bizonyítja a kibertér társadalmi eredetét, társadalmi kapcsolódását, másrészt azért, mert szinte automatikusan utal lényeges területi különbségekre, regionális összefüggésekre, nevezetesen arra, hogy ahol ez az igény jelentkezik, ott feltehetően modern vagy legalább is modern technológiát használó fejlődés indult el. Az is kétségtelen, hogy a kibertér mint kifejezés egyre kedveltebb, a legkülönbözőbb csoportok, vállalkozások, egyének használták, használják fel a saját céljaikhoz alakított jelentéstartalommal. Ez a tény önmagában is azt jelenti, hogy gyors ütemben és folyamatosan gyarapodnak a számítógépes kommunikáció lehetőségei, és a virtuális valóság megjelenési formái. Az internet megjelenése pedig az 1990-es évek közepétől kifejezetten a kibertérre irányította figyelmet – szinte a földi valóságos élet és tevékenységek minden vonatkozása tekintetében.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave