Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A rugalmas termelés nyertesei: a posztfordi sikerrégiók

Mint többször utaltunk rá, a globális áramlási rendszerek s a rugalmas termelési eljárások rendkívüli módon megkönnyítették a termelés térbeli „mozgását”. A transznacionális nagyvállalatok leányvállalataikat és ezzel együtt a telephelyeket minden korábbinál flexibilisebben helyezik át a fogyasztópiac elvárásait állandóan követő globális értéktermelési lánc segítségével. Ugyanakkor a lokális szereplők is a leginkább be szeretnének kapcsolni a nagy áramlási rendszerekbe. Ebből adódóan a tér átrendeződése – mind globális, mind lokális léptékben – nagyobb mértékű, mint bármikor a történelemben, és ez növeli a kiszámíthatatlanságot is. Nyilvánvalón e folyamatos átrendeződésnek vannak „nyertes” s vannak „vesztes” terei, s egyértelműen átértékelődik a terek közti kapcsolatrendszer is: egyfajta versenyfutás kezdődik a globális gazdaság erőforrásaiért – működőtőkéért, befektetőkért, munkahelyekért, fejlesztési forrásokért, állami beruházásokért. Mint utaltunk rá, a nemzetállamok mind a régiók, mind a települések, ugyanakkor a nagyvállalatok térbeli viselkedését is befolyásolni kívánják.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave