Időben elsőként az ún. olajországok gazdasági szerepének és jelentőségének növekedése okozott sokkot az akkori fejlett világban az első, majd a második olajválság (1973–75, 1979–81) kapcsán. A kőolaj mint a világgazdaságban kulcsszerepet betöltő energiahordozó térben egyenlőtlen megoszlása, illetve még ennél is egyenlőtlenebb exportálható kapacitásai az 1970-es évek eleji politikai válság (1973-as arab–izraeli konfliktus) során vált gazdaságpolitikai fegyverré, elsősorban az Arab-öböl menti országok kezében. A már korábban létrehozott OPEC (Organisation of Petrol Exporting Countries – Olajexportáló Országok Szervezete) révén a kőolajexport-kitermelés felét, a készletek közel kétharmadát ellenőrző országok az olajárak megugrása révén nagy bevételekre tettek szert, ami alapjaiban formálta át a belső gazdaságukat, de a külső gazdaságpolitikájukban is változásokat kellett végrehajtani. A megnőtt mozgástér (az olajdollárok révén) elsősorban az Arab-öböl menti országokban grandiózus infrastruktúra-fejlesztési programok finanszírozását tette lehetővé, melyek közül hosszú távon az ivó- és öntözővíz biztosítására fordított összegek biztosan jó befektetésnek bizonyultak (Kennedy 1992). A likvid tőke révén európai és amerikai cégekben vásároltak – döntően kisebbségi – részesedéseket, illetve államkötvényeket halmoztak fel mindkét célrégióból. Az 1980-as évekre az OPEC befolyása gyengült, elsősorban annak következtében, hogy a magas árszint mellett új kitermelők is felfuttatták termelésüket (pl. Északi-tengeri országok), aminek következtében 1986-tól („negatív olajárrobbanás”) a bevételek alacsonyabb szinten stabilizálódtak. Az olajexportáló országok a kuvaiti háború (2003) után, majd a Katrina-hurrikán (2005) által a Texasi-öbölben kieső kitermelés következtében újra emelkedő árszint révén ismételten extraprofitot realizáltak. A megnövekedett likvid tőkeforrások jelentős részét amerikai (pl. a keleti part kikötőinek üzemeltetését végző vállalat felvásárlása), illetve európai (pl. angliai futballklubok tulajdoni részesedésének megszerzése) terjeszkedésre fordították, egy részén amerikai államkötvényeket vettek, egy részét presztízsberuházásokba forgatták (Burdzs Kalifa, Forma 1-es futam és kapcsolódó létesítményei, mesterséges szigetcsoportok megépítése stb.). Utóbbiak kockázatát a dubaji állami fejlesztő vállalat csődje bizonyította 2009 végén.