Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


Az Európai Unió keleti perifériája

A volt szocialista országok csoportja (posztszocialista térség) a politikai és gazdasági rendszerváltás révén 40–70 éves kitérő után50 került vissza a világgazdaság rendszerébe. A történelmi háttér, a geopolitikai helyzet, valamint a lokális adottságok és konfliktusok okán az országcsoport továbbra is meglehetősen sokszínű. Megtalálhatók benne európai uniós tagállamok, illetve ezen belül az euróövezethez sikeresen csatlakozó országok (Szlovénia és Szlovákia), tagjelöltek, illetve tagságért folyamodó országok (elsődlegesen a Nyugat-Balkán országai), de az orosz befolyási övezethez tartozó vagy a függőséget lazítani próbáló államok (Belarusz, illetve Ukrajna) is. Ami együttes tárgyalásukat indokolja, hogy ez a köztes térség alkotja az Európai Unió új, feltörekvő perifériáját, melynek növekedési üteme jóval gyorsabb a régi tagállamokénál (legalábbis az 1995–2008 közötti éveket tekintve) (6.3. táblázat), munkabérköltségei jóval alacsonyabbak, így elsődleges célpontjaivá váltak a termelő egységek térbeli kihelyezésének. Egyúttal a gyors növekedés következtében növekvő jövedelmek révén mint fogyasztópiac is felértékelődtek a problémákkal küzdő régi tagállamok számára. Mindezek eredőjeként, rövid idő alatt végbement/végbemegy a térség gazdasági integrációja a világgazdaságba, miközben a politikai rendszerek átalakulása is megtörténik (egypártrendszerű diktatórikus rezsimekből többpárti demokráciák jöttek létre, azok minden gyermekbetegségével együtt).

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave