Mészáros Rezső (szerk.)

A globális gazdaság földrajzi dimenziói


A kulturális gazdaság globalizálódásának néhány földrajzi aspektusa

1997-ben mutatták be James Cameron Titanic című filmjét, amely aztán „tarolt” az Oscar-díj-átadáson: 11 kategóriában is nyerni tudott, ezzel – beérve a Ben Hurt – az Amerikai Filmakadémia történetének legtöbbet díjazott filmje lett. Ám nemcsak a díjátadókon, hanem a kasszáknál is sikert aratott: világszerte több mint 1,8 milliárdos bevételt hozva ez volt minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje. 2010 elejéig a Titanickal együtt hat film ért el 1 milliárd dollárnál nagyobb bevételt – ezek közül a szintén James Cameron rendezte Avatart, ebben az időben is játszották a mozik, így nincsenek róla végleges bevételi adatok.77 Az 1,8 milliárd dollár bevétel több mint a Közép-Afrikai Köztársaság, Burundi, Gambia, Libéria vagy Sierra Leone 2007-es GDP-je (World Bank 2009). Attól függetlenül, hogy az említett alkotások a tömegkultúra termékei, a példa talán jól mutatja, hogy a film egyszerre lehet kulturális termék és óriási üzlet.

A globális gazdaság földrajzi dimenziói

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 877 4

A mű a globális gazdaságot a társadalomföldrajz eszköztárával mutatja be - naprakész adatokkal, széleskörű szakirodalmi háttérrel, kiválóan illusztrált elemzésekkel, valamint az információs és kommunikációs technológiák révén gyökeresen átalakult globális gazdaság térszerkezetének bemutatásával. A lebilincselően olvasmányos mű a földrajzi és közgazdasági képzések számára éppúgy meggyőződéssel ajánlható, mint a téma iránt érdeklődő szakembereknek.

Kocsis Károly akadémikus

A globális gazdaság földrajzi dimenziói tovább erősíti azt a tendenciát, hogy a társadalomföldrajz a geográfián kívül is képes tartós tekintélyt szerezni. A szerzők színvonalas és információgazdag feldolgozást készítettek, amelybe beépítették más tudományterületek eredményeit is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/meszaros-a-globalis-gazdasag-foldrajzi-dimenzioi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave