Muraközy László (szerk.)

A jelen a jövő múltja

Járatlan utak - járt úttalanságok


A lemaradás csapdája Magyarországon

A 2001 és 2006 közötti időszakot Magyarországon leginkább két jellemzővel lehet leírni: a választási gazdaságpolitika állandósulásával és a szerkezeti reformok teljes hiányával. A költségvetési hiány alakulását az 1. ábra mutatja. Bár mint látható, a választási években való magasabb hiány az 1990-es években is megfigyelhető volt, ez nem zárta ki a reformokat a tulajdonviszonyokban, a költségvetési korlát megkeményítésében, illetve a makrogazdasági stabilizációban.59 A rendszerváltás kezdeti sikere szintén azt mutatja, hogy a választási megfontolások az elmúlt évtizedben még nem dominálták teljes mértékben a gazdaságpolitikát. Ezzel szemben a 2001 és 2006 közötti időszak permanens választási kampányként értékelhető, amikor még ciklus közepén sem léptettek életbe semmilyen érdemi reformot. A politikai tényezők dominanciáját a költségvetési döntéshozatalban jól dokumentálja Ohnsorge-Szabó és Romhányi (2007. 265.) tanulmánya, amelyben bemutatják, hogy 2000 óta a politikailag motivált kiadások nélkül az államadósság 2006-ban a GDP 36,9 százaléka lett volna 66 helyett.

A jelen a jövő múltja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-jelen-a-jovo-multja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave