Muraközy László (szerk.)

A jelen a jövő múltja

Járatlan utak - járt úttalanságok


A Jiao Tong-ranglista összképe

A Jiao Tong Egyetem 2005-ös (majd 2006-ban megismételt) nemzetközi egyetemi ranglistája gyorsan ismertté vált a világon. Ennek egyik oka lehet, hogy ez a lista módszertanilag kimondottan igénytelen,155 viszont éppen ez a körülmény tette lehetővé a kiemelkedően széles mintavételt és a könnyű értelmezést. Számos kisebb ország, köztük Magyarország számára ez a technika kedvezőbb, hiszen az 500-as nemzetközi mintába így már beleférhettek egyes egyetemei. A minta nagy mérete tehát hozzájárulhatott a rangsor nemzetközi népszerűségéhez, hiszen így számos egyetem vezetője hivatkozhat arra, hogy intézménye a világ elitjéhez tartozik. Ezen a listán több egyetem található a fejlődő országokból, s orosz, cseh, lengyel és magyar egyetemek is szerepelnek rajta.

A jelen a jövő múltja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-jelen-a-jovo-multja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave