Muraközy László (szerk.)

A jelen a jövő múltja

Járatlan utak - járt úttalanságok


Impresszum

 
A jelen digitális kiadás alapjául a 2009-ben megjelent A jelen a jövő múltja (Akadémiai Kiadó, Budapest) című mű szolgált
 
Sorozatszerkesztő
Muraközy László
 
Szerkesztő
Muraközy László
 
ISBN 978 963 454 020 5
 
Kiadja az Akadémiai Kiadó,
az 1795-ben alapított
Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 21–35.
 
Első magyar nyelvű digitális kiadás: 2017
 
© Antal László jogutódja, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Király Júlia, Muraközy László, Török Ádám, 2009
© Akadémiai Kiadó, 2017
 
A kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó igazgatója
 
Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is.

A jelen a jövő múltja

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 020 5

Jelen könyv az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának második kötete. Az első, „Fecseg a felszín és hallgat a mély" címmel, Magyarország és Kelet-Közép-Európa vonatkozásában a jelenhez vezető utat elemezte. A mostani pedig, a jövőbe is tekintve, folytatja a közös gondolkodást. Magyarországon hagyományosan, és sajnálatos módon az elmúlt évtizedben is, a gazdaságpolitika sokszor a jövő generációit megterhelve választja a könnyebb utat. Pedig, ahogy e kötet címe is jelzi, jelen a jövő múltja. Mai cselekedeteink határozzák meg Magyarország jövőjét. Számos zsákutca, úttévesztés, úttalanság után ideje lenne megtalálni a jobb jövőbe vezető utakat, fejlődési pályákat. A tanulmányok túllépnek a pusztán gazdaságpolitikai közelítéseken, és a mögöttes, mélyebb elméleti, társadalmi és történelmi összefüggésekre koncentrálnak. Azt mondhatjuk, több értelemben is, hogy ez a kötet ott kezdődik, ahol a gazdaságpolitika általában végződik. Antal László, Bokros Lajos, Csaba László, Győrffy Dóra, Muraközy László, Török Ádám szerzőgárdájához most Király Júlia csatlakozott. Szomorú aktualitása a kötetnek, hogy Antal Lászlónak itt szerepel utolsó tanulmánya. A könyvet az Akadémiai Kiadó és a szerzőtársak az ő emlékének ajánlják.

Hivatkozás: https://mersz.hu/murakozy-a-jelen-a-jovo-multja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave