Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Kína tudományos és technológiapolitikája

A napi kínai gazdaságpolitikai gyakorlat már régóta magáévá tette azt a tényt, hogy fenntarthatósági szempontból, vagyis hosszabb távon a helyi innovációs potenciál az a tényező, ami döntő befolyást gyakorol a nemzetközi versenyképesség alakulására. Az exportpotenciál ehhez képest (hosszabb távon) másodlagosnak tekinthető, sőt, a csúcstechnológiai termékek világpiaci részesedése is. Az átállás a beruházás- és exportvezérelt növekedésről az innovációvezérelt növekedésre természetesen még hosszú időt vesz igénybe, annak ellenére, hogy a szisztematikus felkészülés már a kilencvenes évek második felében megkezdődött.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave