Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Mélyreható szerkezeti változások

Az 1970-es évek végén felvázolt modernizációs stratégia és az ezt követően folytatott exportvezérelt fejlesztési politika eredményeként az elmúlt három évtizedben mélyreható változások mentek végbe a kínai társadalom és nemzetgazdaság szerkezetében. Ennek érzékeltetésére egy ugyancsak kétoldalas táblázatot állítottam össze, mely 1980 és 2005 között ötéves bontásban mutatja be a kínai társadalom és gazdaság legfontosabb területein bekövetkezett szerkezeti változásokat.18 A táblázat egyes területeken e változásokat több vonatkozásban is részletezi. Ugyanakkor a táblázat tartalmazza a jövőben várható és általam prognosztizált szerkezeti változásokat 2010-re, 2015-re, 2020-ra és 2030-ra vonatkozóan. A prognóziskészítés módszerét és az ezzel kapcsolatos feltételezéseim indoklását a tanulmány harmadik részében ismertetem. Az eddigi szerkezeti változások tényadataiból az alábbi fontos következtetések és tanulságok vonhatók le:

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave