Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Prognózis az elkövetkező két évtizedre

A prognóziskészítés nehéz és kockázatos vállalkozás, különösen egy olyan hatalmas és gyorsan fejlődő és modernizálódó társadalom és gazdaság esetében, mint a kínai. Nem is sokan vállalkoznak erre még Kínán belül sem, Kínán kívül pedig még kevesebben. 2007-ben mindössze két ilyen publikációval találkoztam, amelyek közül az egyik Angus Maddison korábban megjelent könyvének második, átnézett és kiegészített kiadása.27 A másik egy kínai és egy Kínában dolgozó külföldi szerző munkája, mely a Világbank kiadványaként jelent meg 2007 szeptemberében,28 s amely – a szerzőként megnevezetteken kívül – több más kínai és külföldi kutató által korábban elvégzett számításokra és előrejelzésekre épült. Erről a két szerző, Ho Csien-vu (He Jianwu) és Louis Kuijs, hűen be is számol a tanulmányban, minden esetben pontosan megjelölve a hivatkozott szerzőket és forrásmunkákat. Ho Csienvu a KNK Államtanácsa közvetlen felügyelete és irányítása alatt működő Fejlődés Kutatási Központ (Facsan Jencsiu Csunghszin [Fazhan Yanjiu Zhongxin] – Development Research Center), Louis Kuijs pedig a pekingi Világbank Iroda munkatársa, így tanulmányuk megírásánál mindketten hiteles információkra és forrásmunkákra támaszkodhattak.29 Nekem mindkét munkához csak 2008 tavaszán sikerült hozzájutnom – részben Bánhídi Ferenc Kína-kutató kollégám jóvoltából –, amikor a jelen tanulmány alapját képező adatgyűjtést és a prognózishoz szükséges ellenőrző számításokat már elvégeztem, s a Melléklet valamennyi táblázatát elkészítettem. Ennek valójában utólag is örülök, mert így prognózisomat nem befolyásolták mások számításai és becslései. Az én számításaim és becsléseim egyébként is „kisipari”, sőt, még pontosabban: „kézműipari” módszerekkel történtek, s nem az ágazati kapcsolatok input-output mérlegei alapján készített mátrixmodellekkel. Ennek ellenére – mint arra későbbiek során még majd részletesebben is kitérek – a prognózisaim nem nagy különbségeket mutatnak az utóbbi két szerző által felvázolt három forgatókönyv alapján készített prognózisok főbb mutatóitól, tulajdonképpen a második és a harmadik változat között helyezkedik el, a fejlődési feltételek és lehetőségek eltérő megítélése következtében. Az előbbiekhez képest viszont nekem megvolt az a helyzeti előnyöm, hogy én már a 2007. évi és a 2008. év első negyedévi növekedés tendenciáit és a kínai kormány legújabb törekvéseit is számításba vehettem. Itt kell megjegyeznem, hogy Angus Maddison könyvének négy fejezetéből csak a negyedik foglalkozik „kitekintéssel”,30 s abban is csak a népesség, továbbá a GDP és az egy főre eső GDP 1990-es PPP-árfolyamon számított dollárösszegének 2015-re és 2030-ra várható alakulásról közöl számszerű adatokat Oroszországgal, Japánnal, az Egyesült Államokkal és Indiával való összehasonlításban. A fentieken kívül, – ugyanezen fejezet egyik alfejezetében – az energiafelhasználás és a széndioxid-kibocsátás teljes és egy főre eső mennyiségére vonatkozó becsléseit ismerteti még, millió tonnában és az előbbit olajegyenértékre (oil equivalent) átszámítva.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave