Inotai András, Juhász Ottó (szerk.)

A változó Kína


Új helyzet a Tajvani-szorosban

2008 első hónapjai félfordulatot hoztak a Tajvani-szoros két partja közötti viszonyban. A felek visszatértek a tizenhat évvel ezelőtt kínkeservesen meghatározott startvonalra, s innen indulva már megtették az első biztató közös lépéseket is. A startvonal: az ún. „92-es konszenzus” (csiu-er kungsi [jiu’er gongshi] ). A körülmények azonban 1992 óta jelentősen megváltoztak.

A változó Kína

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 021 2

E kötet a jelentős intellektuális erővel rendelkező magyar modern Kína-kutatás legjavát adja közre a globális válságot közvetlenül megelőző állapotokról. Hiánypótló szerepet tölt be, mivel magyar sinológusoktól az elmúlt években ritkán jelent meg könyv, noha a Kína-problematika a hazai érdeklődő közönség figyelmének középpontjába került.

A Magyar Tudományos Akadémia és a Miniszterelnöki Hivatal kezdeményezésére három éve folynak újra szervezett jelenkori Kína-kutatások hazánkban. Ezek eredményei és résztanulmányai a szakmai közvélemény tájékoztatását szolgáló kötetekben jelentek meg, de nem kerültek kereskedelmi forgalomba.

Jelen kötet célja a szélesebb közvélemény tájékoztatása Kína belső helyzetéről, regionális és globális súlyának növekedéséről, valamint a magyar-kínai kapcsolatok alakulásáról.

Hivatkozás: https://mersz.hu/inotai-juhasz-a-valtozo-kina//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave