Lentner Csaba

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tények és tévhitek


Összefoglalás, tézisek

  1. A globalizációval elsődlegesen együtt járó tőkekoncentráció és technikai fejlődés egyik legfontosabb területe a pénzügyi szektor. A pénzügyi terület reálszektortól elszakadó nagyarányú fejlődése azonban számos veszélyt hordoz magában.
  2. A közép- és kelet-európai gazdasági átalakulásban részt vevő nyugati bank- és vállalati terjeszkedési stratégiák összehangoltak, egymást erősítő jellegűek. Ez egy extenzív, „nyers” piac- és profitszerző üzleti stratégia.
  3. A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap hitelezői, majd később tanácsadói szerepe jelentősen lecsökkent Közép- és Kelet-Európa piacgazdasági átmenetben előbbre járó országaiban az 1990-es évek végére. Ezzel párhuzamosan a fejlett piacgazdaságokból érkezett termelővállalatok és pénzintézetek összehangolt érdekérvényesítése valósul meg az elsődleges piaci megjelenésüket követő további működésük során is.
  4. Nemzetgazdasági szempontból indokolt, hogy a nyers profitszerző üzleti stratégiák mérséklődjenek. A nemzeti érdekek hathatós védelmére a világgazdaság pénz- és tőkepiacain elindult regulációs folyamatok, illetve a jogszabályi rendelkezések felügyeleti kikényszerítési eszközei Magyarországon is minél hatékonyabban érvényesüljenek.
  5. Az Európai Unióban tapasztalható regulációs folyamatok a Közép- és Kelet-Európában érvényesülő pénzintézeti üzleti stratégiákra befolyást, fejlődésüket korlátozó hatást is gyakorolnak.
  6. Indokolt, hogy az Európai Unió bank-, tőke- és biztosítási piaci regulációs folyamatai összehangoltak legyenek a távol-keleti és az észak-amerikai gazdasági térségek piacszabályozó intézkedéseivel is.
  7. A derivatív műveletekben korlátlanul terjeszkedő pénzintézeti üzleti stratégiák, a nyers profitszerző üzletpolitikai eszközök kora lassan az alkonyához közeledik. A pénzügyi szektorban keletkező nyereségtömeg csökkenése mellett – a fizikai, illetve a matematikai felső korlát elérése okán is – a jelenleginél nagyobb arányú társadalmasításra kell törekedniük a Közép- és Kelet-Európában tevékenykedő külföldi tulajdonban lévő pénzintézeteknek.
  8. Az elmúlt évtizedekben a „korlátlan” profitszerzésben érdekelt banki üzleti management-technikák további „korlátlan” fejlesztését az új felügyeleti regulációs szabályozások, az átfogó, szektorokra kiterjedő ellenőrzésijogosultság-szerzések, és a jogszabályok érvényesítését kikényszerítő felügyeleti intézkedési jogosultságok mint felsőkorlát-tényezők várhatóan egyre nagyobb mértékben behatárolják az ezredfordulót követő évtizedekben. A banki üzleti stratégiai és taktikai döntések így új szempontokkal bővülnek, és új elvárásoknak kell megfelelniük.
  9. A világgazdaság liberalizált pénzpiacain bekövetkező felügyeleti ellenőrzési és rendelkezési jogosultságok szerzésének folyamatába célszerű, hogy a Közép- és Kelet-Európában működő pénzintézeti felügyeletek minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben bekapcsolódjanak, ami várhatóan jelentősen befolyásolja a térségben működő pénzintézetek üzleti stratégiáját.

Rendszerváltás és pénzügypolitika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 454 012 0

Prof. Dr. LENTNER CSABA egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közpénzügyi és Államháztartási Intézetének vezetője. 1989-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. 1995-ben a közgazdaságtudományok kandidátusává avatták a Magyar Tudományos Akadémián. 2003-ban közpénzügytanból habilitált. A pályakezdést követő éveiben banki-vállalati, később állampénzügyi-közéleti területeken-, közel két évtizede a felsőoktatásban tölt be vezető tisztségeket. A neoliberális gazdaságpolitika egyik fő hazai kritikusa. A 2010-től újjászervezett Magyar Állam közpénzügyi gyakorlatának tudományos rendszertanba foglalója. A válság utáni években vendégkutatóként tanulmányozta a Bank of England és a Federal Reserve (Fed) konszolidációs politikáját, egyidejűleg a nem konvencionális közgazdasági iskola és a Magyar Nemzeti Bank új típusú közgazdasági-közgondolkodási műhelyének aktív szereplőjévé avanzsált. 2005-ben, majd 2006-ban az Akadémiai Kiadó által publikált Rendszerváltás és Pénzügypolitika című könyvének újrakiadásával, új gondolatokkal történő kiegészítésével a szerző feleleveníti az 1980-as évek végétől megvalósított neoliberális piacgazdasági átmenet általa vélt ellentmondásait. Egyidejűleg a könyv 2016-os kiadásában igazolja a nem konvencionális eszközökre épülő gazdaságpolitika eredményeit, tükröt állítva annak kritikusai elé.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lentner-rendszervaltas-es-penzugypolitika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave