A kisgazda–polgári kormányzás harmadik évében sincs érdemi áttörés a vidékfejlesztésben és a mezőgazdasági termelés felpezsdítésében, sőt, jelentős visszaesés tapasztalható az agrárium teljes vertikumában. Az elmúlt évek alacsony inflációját a mezőgazdasági felvásárlási árak drasztikus csökkentése segítette elő. Ez annyit jelent, hogy a kormány és a jegybank feláldozta a mezőgazdaságot az infláció elleni harcban. Az agrárium stabilizálása nemcsak az agrárpiaci rendtartással vagy a névleges többlettámogatási keretek biztosításával összefüggő probléma, hanem kormányzati erő és akarat kérdése is. A magyar mezőgazdaság felpezsdítése csak az ágazat egészére kiterjedő hathatós, nemzeti elkötelezettségű agrárpolitikában ölthet testet. Az ezredfordulón egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a magyar mezőgazdaság 1990-es évek elejétől végrehajtott kisgazdapárti átalakítása csődöt mondott, mert a szétaprózott birtokszerkezetet támogató pénzügyi és felvevőpiaci feltételrendszer kialakítása elmaradt, sőt, a mezőgazdaság fölött hagyományosan monopolpiaci függőséget megtestesítő élelmiszeripar és a mezőgazdasági hitelaggregátumok külföldi tulajdonba kerültek. A rendszerváltozás után elhúzódó agrárválságot azonban még tetőzték a 2000. év agrárpolitikai intézkedései. A szövetkezeti külsőüzletrész-tulajdonosok kifizetésének törvényi előírási módja a még működőképes szövetkezeteket a pénzügyi csőd szélére juttatja. Az állami tulajdonban maradt mezőgazdasági részvénytársaságok privatizációjának meghirdetése pedig a még nemzeti tulajdonban lévő alapanyag-termelő bázisok külföldiek részére történő magánosítási szándékát vetíti előre. A Magyarországon letelepedni szándékozó holland és osztrák farmerek így egyértelműen pozitív jelzést kaptak a kisgazda irányítású Földművelésügyi Minisztériumtól, míg a magyar agrárnépesség helyzete egyre kilátástalanabbá válik.