Az 1998-as választások után két és fél év elteltével joggal fogalmazódtak meg azok az elvárások, amelyek az új kormány hathatós mezőgazdasági politikájának kibontakozását várták. Szakmai alapokon nyugvó intézkedések helyett azonban a 2000. év második felében politikai, vélhetően koalíciós alkuszempontoknak alárendelt döntést hozott az Országgyűlés kormánypárti többsége a szövetkezeti külsőüzletrész-tulajdonosok kifizetésének törvényi előírásával. A szövetkezetek termőföldön felüli vagyonának megosztására még 1992-ben került sor az MDF–FKGP–KDNP-kormányzás idején, kisgazda sugallatra. A vagyon mindössze 40,6%-a maradt a vagyont ténylegesen működtetni tudók és akarók tulajdonában. Az országos átlag szerint az aktív szövetkezeti tagok egy főre jutó üzletrészértéke 348 ezer forint volt, amitől az egyes reprezentatív vizsgálatok jelentős szóródást mutattak a termőhelyi és a múltbeli gazdálkodási eredmények függvényében. A nyugdíjasok és a kívülállók arányaiban jelentős – 59,4%-os – tulajdoni részarányt szereztek, ám az egy főre jutó külsőüzletrész-érték átlaga az aktív üzletrész-tulajdonosok vagyonának csak a töredékét érte el. A mezőgazdaság elmúlt évtizedes jövedelmezőségi viszonyai mellett az osztalékérdekeltség markáns megjelenése illuzórikus álomnak tűnt, ugyanakkor a külsőüzletrész-tulajdonosok magas aránya a szövetkezeti gazdálkodást sok esetben hátráltatta. A 2000. év végén az Országgyűlés elé terjesztett törvényjavaslat célját, miszerint az üzletrész-tulajdonosok helyzetét rendezni kell, mindenki elfogadta. Ám az nyilvánvalóvá vált, hogy az eredendően jobbára mezőgazdasági népesség érdekképviseletére szerveződött FKGP kétségbeesett előkampányáról van szó. A kifizetéssel ugyanis a kisgazda szavazótábor egy részének visszaszerzése lehetővé, illetve az FKGP sikertelen mezőgazdasági politikája tompíthatóvá válna.