Az „európai integráció” és a „globalizáció” kifejezések több mint tíz éve a magyar pénzügyi politika kulcsszavai. Igazodási lehetőséget és igazodási kényszert egyaránt jelentenek. A közép-európai feltörekvő piacgazdaságokra épülő fiatal demokratikus államok egyikeként Magyarország már többször kinyilvánította az integrációs szándékát. Az Európai Unión keresztül valójában a globalizált világhoz csatlakozunk, annak előnyös és hátrányos oldalait azonban egyaránt reális számvetéssel kell értékelnünk. A csatlakozás felgyorsítását, lassítását vagy akár teljes körű átértékelését elsősorban a magyar nemzeti érdekek alapján kell végiggondolnunk. Tisztán kell látnunk azt, hogy az elmúlt évtizedben már maga az „integrációs menetelésünk” is a magyar gazdaság és a társadalom szerkezetének alapvető átalakításával járt. Vizsgálandó, hogy a fejlett piacgazdaságok gazdasági és pénzügyi ereje és az általuk kiváltott társadalmi viszonyok ránk nézve mennyiben előnyösek, illetve hátrányosak. Nemzetstratégiai dilemma, hogy amennyiben a kapcsolatainkat még szorosabbra fűzzük az Európai Unióval, milyen pozitív és milyen negatív változásokkal számolhatunk. Megvizsgálandó terület, hogy a globalizációt megtestesítő fejlett világgazdasági erőcentrumok egymás közötti versenye milyen jellemzőkkel vázolható fel. Ennek függvényében pedig felmerül, hogy az európai uniós vonal magyar kapcsolatokban jelentkező túlzott dominanciája mennyire célravezető stratégiai eljárás magyar nemzetgazdasági szempontból. A magyar pénzügyi szektor integrációs kataszterének és a vonzási pontként jelentkező Európai Unió pénzügyi helyzetének értékelésével választ kaphatunk arra, hogy hol és hova tartunk, legfőképpen valójában hova is tartozunk.