Az 1970-es évek óta a világban a nemzetgazdaságokra nézve kívülről befelé érvényesülő fejlődési modell érvényesül. Vagyis a fejlődés nem alulról, a kis- és középvállalkozások szintjéről, hanem a nagyvállalatoktól indul ki. A gazdasági fejlődés alapja így nem a hazai, nemzeti tulajdonban levő vállalati kör, hanem a külföldi tulajdonú, tőkeerős nemzetközi nagyvállalatok. A nemzetállamok eszközeit és forrásait – a növekedés és az azt megjelenítő főbb világgazdasági áramokba való bekapcsolódás érdekében – a tőkeerős nemzetközi nagyvállalatok előbb-utóbb tulajdonukba vagy felügyeletük alá vonják. A nemzeti tulajdon magánérdekeknek való alárendelése, az értéktöbblet kívánatos mértékű társadalmasításának elmaradása, majd ennek következtében a társadalmi közszükségletek ellátásában kialakuló finanszírozási feszültségek tartós hiányt okoznak a költségvetési és a külgazdasági mérlegben, s társadalmi feszültségeket váltanak ki. A nemzetközi tőke- és pénzpiacok azonban forrásaik rendelkezésre bocsátásával időlegesen stabilizálják azokat az elsődleges tőkebefektetéseiket (vagy azok államháztartási környezetét), amelyeket a nemzetállamok ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási ágazatainak magánosításakor felvásároltak. A nemzetközi tőkepiacoknak a nemzetállamokat kisegítő költségvetési forrásjuttatásai az adott államok önálló pénzügyi politikájának elsorvasztását és a külső forrásokra való tartós ráutaltságát szolgálják. Az államháztartási hiányt legfőképpen az okozza, hogy a nem kellő körültekintéssel és működési garanciákkal átadott nemzeti erőforrásokat kivonják a közteherviselésből, s a kiéleződő piaci verseny következtében a nemzeti tulajdonban maradt vállalkozásoknak csekély a jövedelemtermelő képessége, valamint működésük alapjait tovább gyengíti a nem az anyagi erejükhöz méretezett közteher-viselési kényszer. A termelési szintű tulajdonos- és érdekviszony-átrendeződések negatív következményei az államháztartási mérlegekben csapódnak le, amelyeknek időleges, de nem teljes körű konszolidálására a nemzetközi pénzügyi piacok juttatnak forrásokat. Az önálló nemzetállami fejlődés kialakításához elegendő tőkét azonban már nem adnak, s ezáltal kizárják a belülről kifelé erősödő, a helyi vállalkozásoknak nagyobb szerepet adó gazdaságfejlődési modell ismételt kialakulásának lehetőségét.