Temesi József, Varró Zoltán

Operációkutatás


Alapfogalmak

A korábbi fejezetekben tárgyalt problémákban feltételeztük, hogy a döntéshozók statikus környezetben hozzák meg döntéseiket. A lineáris programozásról szóló fejezetekben részletesen tárgyalt Komód Kft. termelésprogramozási feladatában például azzal a feltételezéssel éltünk, hogy a Kft-nek és a többi bútorgyártónak mindegyik termék piacán oly csekély a piaci részesedése, hogy termelési szintjük nincs hatással a kialakult árra, így egymástól függetlenül dönthetik el, hogy mennyit termeljenek.

Operációkutatás

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 869 9

Elsősorban az egyetemi alapképzésben operációkutatási tárgyakat tanulók forgathatják haszonnal ezt a könyvet.

Az üzleti és közgazdasági gyakorlatban előforduló tipikus optimalizálási feladatok modellezésének elméleti hátterét, megoldási algoritmusait, felhasználási lehetőségeit ismertetik a könyv egyes fejezetei. Elsősorban egyetemi alapképzésben operációkutatási tárgyakat tanulók forgathatják haszonnal ezt a könyvet, ám a gyakorlati szakemberek ismereteinek felfrissítésére, az egyes problématípusok felismerésére és a megfelelő modellek kiválasztására is alkalmas. A lineáris programozás részletes tárgyalásán túl a hálózati modellek, az egészértékű programozás, a többcélú programozás és a játékelmélet példák révén bevezetett alapvető fogalmai, tételei, megoldási módszerei találhatók meg a könyvben, a fejezetek végén feladatokkal kiegészítve.

Hivatkozás: https://mersz.hu/temesi-varro-operaciokutatas//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave