Mellár Tamás

Szemben az árral

Rendhagyó közgazdasági előadások


A válságok és a technológiai innovációk

A gazdasági válságok, illetve a konjunktrúraciklusok tanulmányozása során viszonylag korán észrevették, hogy a sajátos gazdasági mozgás mögött rendre megtalálhatók bizonyos technikai-technológiai változások. Míg a kapitalizmus előtti időszakokra alapvetően külső magyarázó tényezőket (időjárás, felfedezések, katasztrófák) próbáltak keresni, addig a kapitalizmus időszakában egyre világosabban rajzolódott ki a ciklikus mozgás belső, gazdasági természete. A 19. század közepére nyilvánvalóvá vált (főként Marx munkái révén), hogy a tíz-tizenkét évenként visszatérő gazdasági válságokat az állóeszközök tömeges kiselejtezése és megújítása követi. Az esedékes állóeszköz-megújításokat ugyanis a termelők igyekeztek úgy időzíteni, hogy azok már egy újabb, korszerűbb változatot testesítsenek meg. Ezzel biztosítva magukat, hogy nem kényszerülnek hosszabb időn (öt-nyolc éven) keresztül elavult eszközök használatára. A korszerűbb eszközökre való várakozás időszakában még az esedékes pótlásokat sem valósították meg, lecsökkentve ezzel a beruházásokat és az aggregált keresletet. Amikor viszont megjelentek az új eszközök, akkor ez komoly ösztönzést jelentett a vállalkozások számára a beruházások elindítására. A beruházások pedig beindították a gazdasági növekedést, és a már ismertetett multiplikátor–akcelerátor hatáson keresztül egyre nagyobb ütemet produkáltak. A folyamat azonban nem volt folytatható vég nélkül, mert az állóeszközök (gépek, berendezések) előbb-utóbb elhasználódtak, és így újból előkerült a dilemma: régi típusú eszközzel való pótlás vagy várakozás az új technika megjelenésére.

Szemben az árral

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2017

ISBN: 978 963 059 890 3

Sok tehetséges és nagy tudású közgazdász hajlamos arra, hogy kutató munkájában egy vagy két szűk témakör vizsgálatára szorítkozzék. Mellár Tamásnak megvan nemcsak a tehetsége és tudása, de a bátorsága is ahhoz, hogy a közgazdaságtan nagy elméleti anyagát átfogó műben tekintse át. Miközben alaposan ismeri a modern közgazdaságtant és termékenyen alkalmazza annak eszköztárát, nyitva áll olyan gondolatok előtt, amelyek kiléptek a szakma fő áramlatából, sőt - amint azt a kötet címe is sugalmazza - kész szemben úszni az árral. A közgazdaságtan oktatóinak azt javasolnám: ajánlják hallgatóiknak Mellár könyvének alapos tanulmányozását, tanulják meg abból nem csak a tudásanyagot, hanem a kezdeményező készséget és a kritikus kiállást is.

Kornai János, professzor emeritus,

Harvard University és Budapesti Corvinus Egyetem

Mellár Tamás kitűnő könyve azoknak szól, akik nem kritizálni akarják a korábbi közgazdasági elméleteket, hanem értik, mitől működtek jól a maguk idejében, mivel járultak hozzá napjaink gazdasági fejlettségéhez, és arra kíváncsiak, miféle új gondolatokkal lehet ezeket javítani úgy, hogy a jövő gazdasági fejlődését is meg tudják alapozni.

Mérő László, egyetemi tanár, ELTE

Hivatkozás: https://mersz.hu/mellar-szemben-az-arral//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave